Hirdetés

A Fidesz frakcióvezetője szerint ebből kiolvasható, hogy a momentumos politikusoknak a pénz kell, a munka nem.

Emlékezetes, Fekete-Győr András még pár hete Hadházy Ákossal jelentette be, hogy bojkottálják a parlament alakuló ülését. Azóta viszont kiderült, hogyha így tesznek, nem tudják felvenni bizottsági helyeiket, és hivatalosan nem is válnának képviselővé. A napokban egyébként az LMP mellett az MSZP és a Párbeszéd is egyértelműen jelezte, hogy részt vesznek az alakuló ülésen, úgy tűnik, most a Momentum is visszavonulót fújt.

Korábban írtuk