Kocsis Máté bemutatta azokat a határozati javaslatokat, amelyeket az öt ellenzéki párt frakcióvezetői, vagy frakcióvezető-helyettesei nyújtottak be és amelyek arról szóltak, hogy kiteljesedhessen az oltásellenes kampányuk. A politikus emlékeztetett, az ellenzéki feltáró bizottságok azt akarták kidomborítani, hogy miért nem jó bizonyos oltástípus.

Hirdetés

A Fidesz frakcióvezetője egészen vérlázítónak nevezte, hogy a tényeket az ellenzék az elmúlt hetekben elkezdte letagadni.

Most úgy tesznek, mintha nem ők mondták volna ezeket a mondatokat, mintha nem ők nyújtották volna ezt a két határozati javaslatot, mintha nem az ő aláírásuk lenne rajta

– tette hozzá.

A politikus vérlázítónak nevezte, hogy az egyik kérdésül arról szól, milyen felelősség terheli a magyar kormányt abban, hogy a magyarok nem bíznak a koronavírus elleni vakcinákban

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott,

ez a pofátlanságnak azon szintje, amit nem is tudni hol tanítanak, melyik DK-tagszervezetben.