Kocsis Máté durván helyre tette Vadai Ágnest
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán közölte: az ukrán beavatkozási törekvésekről általa nyilvánosságra hozott információk nem kaptak bizalmas vagy titkos minősítést.A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője Facebook-posztjában azt írta: Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő és a baloldali sajtó „kórusban fújták”, hogy a nemzetbiztonsági bizottság keddi zárt üléséről nem hozhatott volna ki információt az ukrán beavatkozási kísérlettel kapcsolatban, mert az bűncselekmény.
A titkosszolgálatok információi szerint Ukrajna törekszik – részben magyar újságírók segítségével – lejárató anyagokat, hamis híreket terjeszteni Orbán Viktorról, hogy ezzel is „gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét” – közölte.
Kocsis Máté „rettenetesen lehangolónak” nevezte, hogy Vadai Ágnes „23 év parlamenti képviselőség alatt sem volt képes megtanulni a vonatkozó szabályokat”, és megjegyezte „talán ezért is jó”, hogy nem engedik be a bizottság üléseire. Szerinte az sem túl megnyugtató, hogy „Vadai Ágnes butaságaira rácsatlakozik a balos propaganda egy része”, illetve az „úgynevezett +szakértők+”, és „tovább terítik azokat”.
„Szeretettel tájékoztatom őket, hogy az általam nyilvánosságra hozott tények az ukrán beavatkozási törekvésekről nem kaptak bizalmas vagy titkos minősítést”
– írta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint Vadai Ágnes tudhatná, hogy önmagában a zárt ülés ténye nem teszi az ott elhangzottakat titkossá, illetve nem az teszi titkossá.
Hangsúlyozta: Vadai Ágnessel és a „balos szakértőkkel” szemben ismeri a szabályokat, a transzparencia hívei pedig inkább örülhetnének, hogy információt kapnak.
„Mindezek helyett inkább azon mélázzanak el a hölgyek és az urak, jól van-e az, hogy az ukrán állam Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítésére szervezkedik, magyar segédlettel”
– fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve, hogy szerinte a hazai baloldalt és „függetlennek hívott” sajtót 2022-ben sem zavarta nagyon a „külföldi zsold”.
Úgy vélte: Ukrajna „nyilvánvalóan a háborút ellenző politikánk miatt teszi ezt”, s ezzel megsérti Magyarország szuverenitását, így nem az a gond, hogy ezt elmondta a nyilvánosságnak, hanem az, hogy ez megtörténik, és magyar állampolgárok is részt vesznek benne.
„Vadai Ágnes igazán megköszönhetné, hogy nem engedjük be a nemzetbiztonsági bizottság üléseire, mert így mindig tud egy videót csinálni arról, hogy őt kitiltották onnan”
– fogalmazott Kocsis Máté.