Kommunikációs trükk és kétszínűség, amikor próbálják letagadni az oltásellenes mondataikat. Irományaikban feketén-fehéren leírták, amit gondolnak. El is mondták ezer helyen, azóta nem is változtattak rajta és soha nem vonták vissza ezeket, mert most is így gondolják – írta Kocsis Máté.

Hirdetés

Az egyik határozatban

  • megkérdőjelezik a kínai koronavírus elleni vakcina beszerzését és engedélyezését,
  • kétségeket vetnek fel a védőoltás minőségével kapcsolatban, és
  • azt követelik, hogy ne lehessen kínai vakcinával oltani. (Ez egyébként ma több 100 ezer magyart hagyna védtelenül a járvánnyal szemben).

Egy másik javaslatukban pedig már nem is válogatnak az oltások között, csak úgy általánosan közlik, hogy „a magyarok jelentős része nem bízik a koronavírus elleni vakcinában” – ismertette.

Hát persze, szeretnék, ha így lenne, sokat tettek érte, de a magyarok többsége bízik a vakcinában. Amiben nem lehet bízni, az a baloldal, mert a politikusaik káoszt, minél nagyobb bizonytalanságot, rossz járványkezelést szeretnének, attól várnak politikai hasznot. Ezért is oltásellenesek a mai napig – rögzítette.

Korábban írtuk

Hiába a sok mellébeszélés, ez a tény. Ne higgyenek a köpönyegforgatóknak! – zárta sorait a Fidesz frakcióvezetője.