Hirdetés

Kocsis Máté hangsúlyozta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását – amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd -, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: az említett szankciókról eddig csak a brüsszeli elit dönthetett, az emberek nem. Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket.

Kocsis Máté a nemzeti konzultációtól egyrészt azt várja, hogy a kormánypártok megtudják, mit gondolnak a magyarok az Oroszország elleni uniós szankciókról, másrészt az európai vitákban tudnak majd a magyarok véleményére hivatkozni. Minden magyar embernek módja lesz elmondani a véleményét – tette hozzá. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője jelezte: az európai szankciók ügye határozza majd meg az őszi ülésszak napirendjét nemcsak Magyarországon, de Európában is. Úgy fogalmazott: világosan látni kell, hogy a nyár elején bevezetett európai uniós szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, „nem ezt ígérte a brüsszeli elit az európai polgároknak”.

Tájékoztatása szerint az első szankciós csomagról szóló döntés után egy hónap alatt megkétszereződtek az energiaárak, és aztán megháromszorozódtak. Ez azt is jelenti, hogy Oroszország, amelyet szankcionálni akartak Brüsszelből, sokkal gazdagabb lett, Európa pedig szegényebb. Oroszország ezalatt 158 milliárd euró bevételre tett szert, ennek több mint felét, 85 milliárd eurót az európai polgárok fizették – mutatott rá Kocsis Máté. Kijelentette: a magyar álláspont világos, és ebben a frakciók is egyetértenek, az őszi ülésszak alatt azon kell dolgozni, hogy ne legyenek energiaszankciók.

Arra is kitért: a kormánypártok frakcióvezetői kezdeményezni fogják, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét. Kocsis Máté jelezte: az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter „óvatlanul vagy szándékosan” tett, és teljesen nyilvánvalóan beismerte a közvélemény előtt, hogy több milliárd forint kampánytámogatása érkezett külföldről.

Az elmúlt harminc év egyik legdurvább ilyen típusú politikai botrányával állunk szemben – jelentette ki, hozzátéve: törvény tiltja azt, hogy a pártok külföldről elfogadjanak támogatásokat. Kocsis Máté a Hadházy Ákos parlamenti eskütételéről szóló kérdésre azt mondta: az ügyben a házelnök állásfoglalásra kérte fel az igazságügyi bizottságot, ennek alapján tudnak majd eljárni. Az energiaválsággal kapcsolatban megjegyezte: mindenkitől átgondolt és megfontolt energiafelhasználásra van szükség, a kormány magával kezdte a spórolást. Jelezte: a frakcióülésnek helyt adó szálloda konferenciatermében is 18 fok volt, valamint a wellness-részleget sem használták.

Az őszi ülésszak fő témái közé, a parlamentnek megküldött jogalkotási terv mellett, a 2023 januárjától bevezetendő kibővített családtámogatási javaslatok előkészítését, az Európai Bizottsággal kötendő megállapodáshoz szükséges döntéseket sorolta, illetve várhatóan a nemzetbiztonsági bizottság külföldi kampányfinanszírozással kapcsolatos vizsgálata is az Országgyűlés elé kerül. Megerősítette, hogy minden politikai eszközt felhasználnak majd az energiaszankciók ellen. Ha szükséges, parlamenti döntés is megerősítheti az emberek akaratát. De az első lépés elmenni az emberekhez, és megkérdezni őket – szögezte le.

Kijelentette: a kormány mindent megtesz azért, hogy csökkentse a lakosságra rakódó terheket. Jelenleg árfolyamtól függően 150-300 ezer forint közötti támogatást ad a kormány minden háztartásnak a rezsicsökkentés átlagos mértékig való fenntartásához. Az uniós megállapodás ügyében azt is elmondta: az őszi parlamenti ülésszak első, hétfői ülésén házszabálytól való eltérést kérnek annak érdekében, hogy a szükséges jogszabályok egy részét az október 4-ei határidőig elfogadják. Ehhez képviselők négyötödének a szavazata szükséges, ezért Kocsis Máté arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést a megállapodás érdekében.

Tekintse át a nemzetbiztonsági bizottság a baloldali külföldi kampánytámogatások ügyét!

Kocsis Máté jelezte: az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter „óvatlanul vagy szándékosan” tett, és teljesen nyilvánvalóan beismerte a közvélemény előtt, hogy a kampányához több milliárd forint támogatás érkezett külföldről.

Az elmúlt harminc év egyik legdurvább ilyen típusú politikai botrányával állunk szemben – jelentette ki, hozzátéve: törvény tiltja azt, hogy a pártok külföldről elfogadjanak támogatásokat.

Korábban írtuk