Hirdetés
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

Hozzátette: az a feladata és szándéka, hogy megkérje a pártokat, ne most sarkítsák ki a meglévő különbségeket. Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban több hétpárti egyeztetést is tartottak, amelyek egy-két pillanattól eltekintve jó hangulatúak és konstruktívak voltak, abba az irányba mutattak, hogy együtt fel tudnak lépni a koronavírus ügyében. Az első és az utolsó találkozó között azonban történt valami, amit nem ért, mert a szövegszerű javaslatot egy hete még más kritikával illette az ellenzék, mint most – közölte.

Megjegyezte: az nem újdonság, hogy Gyurcsány Ferenc nem szereti őket, „ez legalább kölcsönös”, de annak, amit elmondott a DK elnöke, nincs most itt az ideje.

Hangsúlyozta: hétfőn tárgyalni kell a koronavírusról szóló törvényről, amihez négyötödös többségre van szükség. Szeretnének közösen dönteni az ellenzékkel – rögzítette. Ha a védekezés politikai bizalmi kérdés pártok között, akkor azonban nem lesz semmilyen módjuk arra, hogy ebből kitörjenek – jegyezte meg, hozzátéve: úgyis tudnak segíteni, ha kimennek a teremből, és a kormánypártokra bízzák a döntést. Minden felelősséget vállalni fognak a kormánypártok – jelentette ki.

Kocsis Máté egyúttal cáfolta, hogy a felhatalmazási törvényjavaslat korlátlan hatalmat adna a kormánynak. Nem mond igazat az ellenzék, ne csapják be az embereket – közölte. Hozzátette: az sem igaz, és személyes sértésnek veszi, hogy a kormánypártok és a kormány ne tett volna engedményeket. Az az érzése, hogy felállították a kormány túlhatalmára vonatkozó vádat, és ezt akarják legyőzni.

A vírust kell legyőzni, és ehhez a kormány folyamatos cselekvőképességét biztosítani, mert ettől emberéletek függnek – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Feltette a kérdést, ki az, aki megtudja mondani, hogy 60 nap múlva ez a parlament ülésezésre képes lesz-e? A járvány megszűnése nem a kormány, az ellenzék, a parlament akaratától függ, az egy objektív tény lesz – mondta.