Még júliusban indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal az Origo azon cikke nyomán, miszerint a Pannónia Nyomda Kft., amelyet Cseh Katalin momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban. A portál szerint a Pannónia olyan cégekkel pályázott közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai.

Hirdetés

Az említett üggyel kapcsolatban érkezett panasz vizsgálata folyamatban van – közölte az Origo kérdésére a Gazdasági Versenyhivatal. 

Az ennek során feltárt és beszerzett adatok, információk alapján a Gazdasági Versenyhivatal egy új panaszos eljárást is megindított, továbbá feljelentést tett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságánál költségvetési csalás gyanúja miatt, valamint tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóságot és az OLAF-ot.

Mint ismert, a héten a NAV nyomozói házkutatást tartottak Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt. A Cseh Katalinhoz köthető Pannónia Nyomda Kft.-vel kapcsolatba hozható társaságok közül a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft. és a Holotech Kft. is ugyanarra a váci címre van bejegyezve, ahol a Pannónia Nyomda Kft. megnyerte a csaknem 70 millió forintos EU-s támogatást. A Cseh Katalin által korábban vezetett cég és a hozzá köthető egyéb cégek összesen csaknem 4,8 milliárd, egészen pontosan 4.779.159.113 forintot zsebeltek be uniós pályázatokon.

A botrány előzményei

Mint ismert, júliusban robbant ki az Anonymous-ügy: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

A témáról írt cikkeink itt olvashatók.

Korábban írtuk