Egyre zavarosabb, hogy miért is állt fejre a baloldali előválasztás az első napon, ám úgy tűnik az ellenzék saját szavazóinak megtévesztésétől sem riad vissza – írja a Magyar Hírlap.

Hirdetés

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint tudatosan hagyhattak nyitva egy informatikai kaput, amely az előválasztási rendszer leállását okozhatta – a baloldali politikus erről az ATV-ben beszélt. A belső szabotázs már a negyedik baloldali magyarázat a kudarccal kezdődött előválasztásra.

Emlékezetes, hogy a szombati startot követően hamar összeomlott az informatikai rendszer, ezt kezdetben sikerként ünnepelve azzal magyaráztak, hogy a hatalmas érdeklődés következtében történt. Hamarosan azonban beindultak az összeesküvés-elméletek, és a politikai ellenfeleikre igyekezték terelni a gyanút, miközben lázasan informatikusokat és technikai felszereléssel rendelkezőket kerestek a közösségi oldalakon. Mindez arra utalt, hogy az ellenzék egyáltalán nem készült fel az előválasztás lebonyolítására.

A szervezetlenségekre utaló jelek ellenére Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója hétfőn reggel a Spirit FM-en határozottan kijelentette: „Egyértelmű bizonyíték van arra, hogy külső támadás eredményeként állt le a szoftver, és nem belső rendszerhiba miatt.” Lényegében a pártigazgató szavait cáfolta meg később főnöke, Tóth Bertalan.

Korábban írtuk

A teljes cikk elolvasható a Magyar Hírlap oldalán, IDE KATTINTVA!