Komjáthi Imre: Már a szakmunkásképzésben tanítsák a munkavállalói jogokat!

Gepostet von MSZP am Dienstag, 3. März 2020
Hirdetés

A politikus azzal indokolt: ma Magyarországon sok munkavállaló nincs tisztában a jogaival, így például a felmondás vagy a bérfizetés szabályaival. Ugyanakkor – folytatta – ha kötelezővé teszik Magyarországon a munkavállalói jogokkal kapcsolatos alapismeretek tanítását a szakképzésben, akkor legalább a következő generáció képes lesz arra, hogy megvédje magát a munkáltatókkal szemben.

Hangsúlyozta: a munkavállalókat az védi meg, ha egységet alkotnak, szakszervezetet alakítanak, hiszen ha van szakszervezet, akkor van „bérharc” és munkavédelmi ellenőrzés is. Az MSZP következetesen harcol azért, hogy érvényesüljenek a szakszervezetek és a munkavállalók jogai – tette hozzá a politikus, megjegyezve, hogy ez a kezdeményezés is szakszervezeti javaslatra jött létre.

Az MSZP alelnöke több kérdést is kapott Gyurcsány Ferenc hétfői nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Demokratikus Koalíció elnöke többek között arról beszélt: támogatná, hogy felesége, Dobrev Klára legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, illetve azt is mondta, három teljes vidéki MSZP-alapszervezet akar átállni a DK-hoz.

Komjáthi Imre ezt cáfolta, állítása szerint nincs ilyen három alapszervezet. Úgy fogalmazott: „a diktatúra falában a félelem a habarcs, az együttműködés falában pedig a bizalom, és aki ezt elkezdi kikaparni, az azon dolgozik, hogy a fal összeomoljon”. Ezért azt kérte minden felelős politikustól, hogy a bizalom erősítésén dolgozzanak, ne pedig a lebontásán.        

Az MSZP alelnöke elmondta azt is: nem tartja időszerűnek a miniszterelnök-jelöltséggel kapcsolatos vitát, először arról stratégiai anyagról akarnak tárgyalni, amelyet az MSZP készít a kongresszusára Magyarország jövőjéről. Hozzátette: a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyéről előválasztáson kell majd dönteni.     

Komjáthi Imrét arról is faggatták, hogyan értékeli, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc hétfőn együtt ebédelt Horváth Csabával, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjével azt követően, hogy a napokban két MSZP-s budapesti polgármester (Szaniszló Sándor, Kiss László) is átlépett a DK-ba. Az MSZP alelnöke azt mondta: tudomása szerint Horváth Csaba fővárosi kérdésekben egyeztetett Gyurcsány Ferenccel.

Nyakó István, az MSZP politikusa a sajtótájékoztatón erről azt közölte: Horváth Csaba jelezte az MSZP vezetése felé a találkozót, de ezt még azelőtt egyeztették le, mielőtt a két MSZP-s polgármester távozott.