Konferencia a gyermekszegénységről
A konferencia célja, hogy a Belga Elnökség felkérésére az Eurochild alapítvány és az UNICEF által a gyermekszegénység elleni küzdelem érdekében elkészített szakmai anyagot ismertessék, majd azt a részt vevő tagállamok és civil szervezetek megvitassák. A konferencia másik célja: javaslatot tenni arra, hogy az elkövetkező években Uniós szinten milyen közös fellépésre van szükség ezen a területen.
Balog Zoltán államtitkár a leendő magyar elnökség nevében a magyar Kormány képviseletében vesz részt a konferencián és tart előadást a „Szolgáltatásokhoz való hozzáférés”szekcióban. Felszólalásában hangsúlyt kap a kora gyermekkorban nyújtandó szolgáltatások jelentősége és a színvonalas oktatás biztosításának fontossága. Nyomatékosan fel kívánja hívni a figyelmet azokra a sajátos problémákra, amelyeket a magyarországi cigányság helyzete jelent.
A konferencia három szekcióból áll, melyek a „megfelelő források a családok számára”; „szolgáltatásokhoz való hozzáférés” és „a gyermekek részvétele” címeket viselik. Az eseményen mintegy 300-an vesznek részt a nemzeti közigazgatási szervek, európai intézmények, tudományos körök és az üzleti szféra képviseletében.