Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
A Miniszterelnökség által közreadott képen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b) fogadja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett I. Bartholomaioszt, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkáját a Karmelita kolostorban 2021. szeptember 10-én
Hirdetés

A szombati lapszámban megjelent interjúban I. Bartolomaiosz azt mondta az Európába érkező bevándorlókról: a szükséget szenvedő személy „embertársunk nemzetiségtől, származástól, társadalmi és kulturális eredettől és gazdasági helyzettől, sőt hitétől függetlenül is”. Hozzátette: „tartozunk” a segítséggel, bármilyen megpróbáltatás elé kerül is, mivel „nekünk, keresztényeknek az irgalomban és jótékonykodásban nincs faj, szín, nemzet, osztály, vallás”.

„Ha nem vagyunk hajlandók minden egyes embertársunk mellett kiállni, aki megpróbáltatást szenved, az olyan, mintha magát Krisztust tagadnánk meg” – jelentette ki a pátriárka.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet hatékonyan segíteni azoknak, akiknek üldöztetés miatt kell elhagyniuk a hazájukat, kiemelte: sürgetik az erős országokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy dolgozzanak olyan feltételek biztosításán, amelyek lehetővé teszik, hogy a menekültek visszatelepüljenek és szülőföldjükön maradjanak. Ez különösen azok esetében fontos, akiknek akaratuk ellenére, tragikus körülmények, háborúk miatt kellett elhagyniuk szeretteiket – hangsúlyozta.

„Mert azok, akiket kiszakítottak a hazájukból, mindig abban a reményben élnek, hogy visszatérhetnek” – vélekedett I. Bartolomaiosz.

Korábban írtuk

A pátriárka azt is mondta: a keresztényeknek kötelességük, hogy minden erejükkel az áhított eucharisztikus egység megteremtésén dolgozzanak, „mivel elsősorban keresztények vagyunk, és csak utána katolikusok, ortodoxok vagy protestánsok”.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson sok ortodox vallási vezető is részt vesz. Erről I. Bartolomaiosz úgy vélekedett: „minden találkozás a különböző felekezetű és hitvallású keresztények között megerősíti mindannyiunk közös erőfeszítését, hogy azon az úton járjunk, amely egy napon az áhított eucha­risztikus egységhez vezet”.

Kijelentette, hogy őszinte, testvéri kapcsolatot ápol Ferenc pápával, akivel ugyanazokat az aggodalmakat osztják a fő társadalmi kérdésekben, például a környezetvédelem ügyében.

A pátriárka arról is beszélt, hogy 1980 óta dinamikusan fejlődik a hivatalos kétoldalú teológiai párbeszéd a római katolikus és az ortodox egyház között.

„Keleten és nyugaton egyaránt tudjuk, hogy az ökumenikus mozgalom jövője Isten kezében van, de azt is, hogy sok múlik saját erőfeszítéseinken is. Nemzedékünk folytatja az ökumenikus mozgalom úttörőinek munkáját, akiknek mélyen hálásak vagyunk, és akikről imáinkban megemlékezünk. Elvárjuk, hogy a keresztények új generációja folytassa a keresztény párbeszédet” – mondta I. Bartolomaiosz a Magyar Nemzetnek.