Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív
Hirdetés

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: ha a kormány komolyan gondolja a nyugdíjasok támogatását, akkor azt ne „szemfényvesztő és álságos módon”, a választások előtti „könyöradományokkal” tegye, hanem emelje a nyugdíjakat „minimum a létminimum szintjére”.

A képviselő szerint a megélhetéshez szükséges költségek, különösen az élelmiszerkiadások rendkívüli mértékben nőttek, a nyugdíjemelés pedig mindössze 2,7 százalékos volt, amit a létminimum alatt, vagy akörül élő idősek számára komoly megterhelésnek nevezett.

Varga-Damm Andrea elmondta: a Magyar Államkincstár 2 millió 156 ezer embernek fizet nyugdíjat, az átlagösszeg 130 ezer forint, 21 ezer nyugdíjasnak pedig 50 ezer forintnál is kevesebb az ellátása. Ezzel szemben a hús ára 13 százalékkal, a liszté 10, a burgonyáé 61, a friss zöldségek ára pedig 31 százalékkal nőtt az idén – sorolta.

A képviselő úgy vélte, a kormány azért döntött az utalvány mellett, mert annak összege 30 napon belül visszakerül a közműszolgáltatókhoz.

Varga-Damm Andrea közölte azt is, hogy a rezsitartozások nagy részét az aktív korúak generálják, mert az idősek „akkor is kifizetik a rezsit, ha ételre nem telik”. Álláspontja szerint az utalványokra szánt mintegy 19 milliárd forint jelentős mértékben nem fogja csökkenteni a közműtartozások 30-35 milliárd forintos összegét.

A közfoglalkoztatottak 54 ezer forintos egyszeri pluszjuttatásáról Varga-Damm Andrea úgy vélekedett: a kormány egy összegbe adja oda azt a többletet, amit egy év alatt kellett volna tennie.

Varga-Damm Andrea újságírói kérdésre azt mondta: nem érti, miért lépett ki a Jobbikból a teljes hajdúszoboszlói szervezet tagsága, miután a városban teljes ellenzéki összefogás keretében a párt országos szervezete Holoda Attila polgármester-jelöltségét támogatja.

Arra a kérdésre, miszerint nem befolyásolja-e az ellenzéki összefogást az, hogy a Jobbik a korábban antiszemitán megnyilvánuló Kulcsár Gergelyt indítja, Varga-Damm Andrea úgy válaszolt: párttársa nem a polgármesteri, hanem egyéni önkormányzati képviselői tisztségért indul Debrecenben.

Egyúttal leszögezte, elfogadhatatlannak tartja Kulcsár Gergely korábbi „meggondolatlan és durva” megnyilvánulását, azonban úgy vélte, párttársa mindent elkövetett az elmúlt években azért, hogy ezt az „iszonyatos nagy hibát” megpróbálja korrigálni.

Szintén újságírói kérdésre a képviselő arról is beszélt, hogy aki 2019-ben szélsőségesnek tekinti a Jobbikot, „az vagy nagyon tájékozatlan, vagy más érdek motiválja”.