Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: felelős városvezető csak úgy lehet eredményes, ha kíváncsi az emberek véleményére, és az alulról érkező kezdeményezéseket be tudja fogadni. Hozzátette: a szegediek az utóbbi években híján voltak ennek.

Nemesi Pál az önkormányzati választásokon való indulásának bejelentése óta eltelt másfél hónap tapasztalatairól elmondta, a szegediek aktívak és tettre készek, tenni akarnak városukért.

Több mint ötezer emberrel került kapcsolatba a közösségi médián keresztül, nagyon sok információt, kérdést kapott – mondta.

Az egyeztetések kiszélesítése érdekében konzultáció indul, amelyben készülő programjának elemeiről és a közösségi médiában leggyakrabban visszatérő témákról kéri ki a szegediek véleményét – mondta a polgármesterjelölt. Ezek közül a közlekedést kiemelve kifejtette, a problémák megoldásának csak egyik eleme a harmadik híd építése, foglalkozni kell a más településekhez képest túlzottan drága parkolási rendszer átalakításával, a járdák, az utak minőségével és a tömegközlekedéssel, különösen a külvárosokban.

A népjóléti kérdések között említette Nemesi Pál az iskoláskorú gyermekek családjainak és a nyugdíjasoknak minden évben nyújtandó 13 500 forintos önkormányzati támogatást.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő vállalkozó a gazdaság területéről egy zöldmezős ipari park kialakítását emelte ki.

A kérdőívek a világhálón, majd augusztus végétől papíralapon szeptember 13-áig tölthetők ki, a válaszokat beépíti programjába – mondta Nemesi Pál.

A polgármesterjelölt leszögezte, a közös jövő építésének a folyamatos kommunikáció fontos része, ezért a párbeszédet nem egyszeri alkalomnak szánja, amennyiben megkapja a szegediek támogatását, fajsúlyos kérdésekben évente többször is kikéri majd az emberek véleményét, és azok alapján hoz döntéseket.

A szegediekkel közvetlenül kommunikálva, véleményét figyelembe véve a pártpolitikai kérdéseken is sikerülhet felülemelkedni – tette hozzá.