Közleményükben kifejtették: január 19-én – a médiatörvény előírásának megfelelve – a médiatanács felfüggesztette a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárását, miután közigazgatási per iránti keresetet nyújtott be a korábban alakilag érvénytelen ajánlatokat beadó LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. és a Közösségi Rádiózásért Egyesület. Az érintettek időközben visszavonták kereseteiket. Ezért a testület folytatja a Budapest 92,9 MHz frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárását. A tanács feldolgozta az eljárásban egyedüliként benn maradt pályázó által beadott hiánypótlást, és pályázati nyilvántartásba vette a Klubrádió Zrt.-t. Az eljárás a beadott pályázat tartalmi vizsgálatával folytatódik.

Hirdetés

A testület az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. és a Közösségi Rádiózásért Egyesület által benyújtott ideiglenes hatósági szerződéskötési kérelmeket elutasította – tették hozzá.

Az NMHH közleményében kitért arra is, hogy a testület kihirdette a helyi és körzeti rádióknak szóló hírműsorok, tematikus és szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázata negyedik fordulójának nyerteseit: huszonöt pályázat összesen 74,39 millió forint támogatást kap. Hírműsorokat készíthet az elnyert összegből a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a debreceni FM90 Campus Rádió, az egri 100,7 – Best FM, a miskolci Csillagpont Rádió, a Bajai Rádió, az Érd FM101.3, a székesfehérvári, a szolnoki, a tatabányai és a békéscsabai Rádió1, valamint a budapesti Karc FM, a 90,9 Jazzy Rádió és a Klasszik Rádió 92.1. A szolgáltató magazinműsor kategóriában sikeresen pályázott a kiskőrösi Rádió 97, a soproni és a szegedi Rádió1, az egri 100,7 – Best FM, a székesfehérvári Táska Rádió, a debreceni Európa Rádió, a békéscsabai Csaba Rádió, a szekszárdi Rádió Antritt, a Sárvár Rádió, a Rádió Szarvas és a fővárosi Sláger FM. A szombathelyi CREDO Rádió tematikus magazinműsor készítésére fordíthatja az elnyert összeget.

A testület elfogadta továbbá – majd február 19-én honlapján is közzéteszi – a Szolnok 97,1 MHz és a Veszprém 98,3 MHz helyi vételkörzetű frekvenciákra szóló pályázati felhívások tervezetét közösségi jelleggel. A médiatanács elvégezte a Pápa 95,7 MHz helyi vételkörzetű, illetve egy Székesfehérvár elvi telephelyű kisközösségi frekvencia használatára beadott pályázati ajánlatok alaki vizsgálatát, és mindkét esetben pályázati nyilvántartásba vette az egyedüli pályázókat: előbbinél a Pápai Platán Nonprofit Kft.-t, utóbbinál a Lánczos Kornél Gimnáziumot.

Korábban írtuk

A Rádió Szarvas szolgáltatójára a grémium 20 ezer forint bírságot rótt ki, amiért kevesebb szöveget, hírt, közszolgálati, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort, valamint több zenét és ismétlést sugárzott szerződéses vállalásaihoz képest, és a hatósági szerződéséhez képest nem csak saját készítésű műsorszámokat sugárzott.

A Szolnok TV szolgáltatóját pedig a jogszerű magatartásra figyelmeztette a testület, miután október végén az ÉPI-TECH magazin egyik adásában a műsort támogató, építőanyagokat forgalmazó cég termékeinek beszerzésére ösztönözte a nézőket, ez pedig jogszabályellenes. „A médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét” – emelték ki.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – olvasható az NMHH kommunikációs igazgatóságának közleményében.