Fotó: facebook.com/dr. Komáromi Zoltán
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb támogatója, Komáromi Zoltán június elsején az ATV-ben kijelentette, hogy „talán még ennél kevesebb kórház is elég lenne.„ A reggeli Start című műsorban ugyanis Komáromi Zoltánt arról kérdezték, egyetért-e Újbuda DK-s polgármesterének felvetésével, aki tavaly arról beszélt, hogy Magyarországon tudomása szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van, ezt a számot több mint a harmadával csökkenteni kellene. Tehát Gyurcsányék reménybeli egészségügyi minisztere szerint több mint harmadával csökkenteni kellene a kórházak számát Magyarországon. Ez persze nem meglepő, ha visszatekintünk a 2010 előtti baloldali kormányzásra, amikor napirenden voltak a kórházbezárások.

A korábban az Együttben és az MSZP-ben is megforduló, DK-s háziorvos egy másik alkalommal konkrétan a vidéki, kisvárosi kórházak ellen érvelt.

„Sokkal jobban jár mindenki, hogyha arra a helyre viszik be, ahol minden, pénz, paripa, fegyver ott van egy helyen, és hogy ne legyen meglepetés, egy alacsonyabb progresszivitási szintű intézmény nem rendelkezhet sem azokkal a műszerekkel, sem azzal az emberi erővel, szakértelemmel. Annyi ember… vannak műtétek, ahol négy-öt embernek kell a műtőben benn lenni. Egy kisvárosi kórházban ezt logikusan nem lehet megcsinálni.” – magyarázta Komáromi Zoltán.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk