Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos
Hirdetés

A Mol az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írta: üzemanyagot biztosít azokhoz a tesztautókhoz, amelyeket két cég ajánlott fel a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek a veszélyhelyzettel összefüggő feladatai ellátására.

Hozzátették, az április elején átadott járművek főként az egészségügyi személyzetet, illetve a kórházak és a karitatív szervezetek bármely, a veszélyhelyzethez kapcsolódó feladatának ellátását segítik.

Az NKM pedig azt közölte, hogy e-számla-kampányukkal már több tízmillió forintot gyűjtöttek össze a Szent László Kórház alapítványának.

Korábban írtuk

Az április 2. és július 2. közötti kampány első heteiben több mint 41 ezren nyitottak új NKM e-számlát, ami az előfeltétele volt a támogatásnak. Az ügyfelek számláira jóváírtak 500 forintot, amit szintén felajánlhattak a kórház javára – írták közleményükben.