Nacsa Lőrinc emlékeztetett, Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton ismertette az otthonfelújítási támogatás részleteit és a kedvezményezettek körét.

Hirdetés

A gazdasági újraindítási akcióterv részeként ismertetett program rengeteg magyar családnak jelent segítséget, hiszen maximum hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe meglévő otthonuk felújítására – jelezte.

Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és a szocialisták, amikor hatalmon voltak, megszüntették az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, eltörölték az otthonteremtési adókedvezményeket és az államilag támogatott lakáscélú kölcsönöket is – emelte ki.

Hozzátette, hogy Gyurcsányék kockázatos és veszélyes devizahitelbe „kényszerítették” a családokat, valamint több mint egymillió ember otthonát és megélhetését sodorták veszélybe.

Korábban írtuk

„Rengeteg magyar embertől elvették az esélyt az önálló lakás vásárlására” – hívta fel a figyelmet, úgy folytatva, hogy a baloldal most sem támogatja az otthonteremtést biztosító intézkedéseket, mint például a csok bevezetését, a csökkentett lakásáfát és az otthonteremtési támogatás költségvetési támogatását sem.

„A Fidesz-KDNP a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot” – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.