Koronás nyughely Tihanyban
Újraindultak a régészeti feltárások I. András király temetkezési helyén, a tihanyi apátság altemplomában. Az Árpád-házi uralkodót 1060-ban az általa alapított templomban helyezték örök nyugalomra, csakúgy mint később fiát, Dávid herceget. Az idők során azonban maradványaik összekeveredtek más ide temetett testekkel, most a tudomány legmodernebb vívmányainak segítségével próbálják újraértelmezni a leleteket.
Kálti Márk írja a Képes Krónikában, hogy István utódja, Péter király legyőzése után a magyar trónra az Árpád-ház több tagja is pályázott. I. András az István által pogánylázadás miatt megvakíttatott Vazulnak a fia volt, aki sokáig száműzetésben élt, 1046-ban azonban visszatért a Kijevi Fejedelemségből, és fegyverrel megszerezte az uralkodói címet. Lengyelországba száműzött öccsével, Bélával kezdetben jó viszonyt ápolt, csapatai főparancsnokává is megtette, később azonban viszonyuk megromlott, miután a király fia javára megszegte azon ígéretét, hogy öccse követheti a trónon. Kettejük konfliktusa fegyveres összecsapásokká alakult, amelyek során 1060-ban András döntő csatát vesztett. A király menekülés közben leesett a lováról, és elfogták, sebesülésébe pedig Zircen belehalt.
András királyt az általa 1055-ben, Szent Ányos püspök tiszteletére alapított tihanyi monostorban temették el. Ennek alapítólevele tartalmazza a legkorábbi eredetiben fennmaradt, összefüggő magyar nyelvű szövegrészeket. Az apátság a belső zavargások és az apátok tékozlása következtében 1279–83 között csaknem teljesen elpusztult. Az épület innentől a XVIII. század elejéig világi kézre került, így a Képes Krónikát idézve, „alig lehetséges, hogy az altemplomban levő síroknak nyomára nem jutottak volna és alig hihető, hogy a fölfedezett sírok érintetlenül maradtak volna”. A templom a mai formáját 1719 és 1754 között vette föl. A régiből csak a kripta maradt meg.
Az altemplom kutatása az 1889-es feltárással kezdődött, majd 1891-ben folytatódott. 1889-ben az altemplom egész padozatát felszedték és felásták. Sajnos a XIX. század végi ásatásokról nem készült hiteles jegyzőkönyv, így e feltárások tudományos értéke megkérdőjelezhető. Ekkor rossz megtartású csontokkal több sírhely és koporsómaradvány is előkerült. Két kőkoporsót találtak csontvázzal, de nem törődtek vele, mint ahogy 1953-ban sem, amikor a Műemlékvédelmi Felügyelet végzett helyreállítási munkákat a templomban. 1897-ben az elkorhadt koporsók és tetemek közt egy, a többinél sokkal régebbi csontvázra bukkantak; mellékletek nem voltak, se ruha, se ékszer, se fegyver. Mivel vörösmárvány lapokkal volt kibélelve, mégis arra következtettek, hogy András király hamvai lehetnek.
Az emberi maradványokat abban az időben nem tudták azonosítani, mivel a fizikai antropológia akkortájt még éppen csak kibontakozó tudományág volt. Valószínűsítik, hogy az alapító király és más előkelők sírját eredetileg egyetlen kő fedte. Ez a fedkő elenyészett, és 1889-ben sírkővel helyettesítették. A sírkőre az altemplom déli oldalfalának támasztva leltek. 1955-ig függőlegesen állt, majd akkor helyezték az altemplom főhajójának közepére, vízszintes helyzetbe. Ma is így látható.
A legutolsó feltárás az apátsági templomban 1953-ban történt. András király talán ismét meglelt csontjait a feltárásnál jelen lévő Malán Mihály antropológus kapta meg vizsgálatra, de az azonosítást nem tudta elvégezni – sajnos korán, 68 évesen elhunyt. A király csontjainak vizsgálata után a földi maradványokat visszaküldte Tihanyba és ott eltemették.
Az idők során a többszöri, dokumentálatlan altemplomi bolygatások után sok mindent elvesztettek; csontokat, sírmellékleteket nem mentettek meg és nem is vizsgáltak meg. Talán a most elkezdődő feltárás helyretesz néhány részletet.