Cikkünk frissült.

Közleményükben azt írták: a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

Hirdetés

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

Az ügyészség közleménye rögzíti: a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Ezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezt a céget, hogy havi hárommillió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben – írták az ügyészségi közleményben. Hozzátették: a gyanúsított legalább három alkalommal vett át alkalmanként hárommillió forint készpénzt.

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak – írták.

Korábban az Origo számolt be arról, hogy házkutatást tartottak a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba (MSZP) polgármester otthonában és egy parkolási társaságnál.

A portál Horváth Csabának a közösségi oldalán megjelent posztját is bemásolta, e szerint a zuglói polgármester azt írta: szerda reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonában. Hozzátette: az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerik, de mindenben együttműködnek az ügyészséggel.

Horváth Csaba visszautasította, hogy korrupciós cselekményt követett volna el

Panasszal élt korrupcióval való gyanúsítása miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Budapest XIV. kerületének polgármestere.

A szocialista politikus az MTI-hez szerda kora este eljuttatott közleményében azt írta: reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonában, és a Központi Nyomozó Főügyészség korrupcióval gyanúsította meg.

Tájékoztatása szerint a főügyészségen panasszal élt a gyanúsítással szemben.

„A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta” – szögezte le az ellenzéki politikus, aki az ügy időzítését és indíttatását „egyértelműen politikainak” minősítette közleményében.

Az MSZP szintén kora este közleményben tudatta: hisz Horváth Csabának, „a tényeket ő ismeri, neki kell tisztáznia az ügyet”.

Korábban írtuk