Hirdetés

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán azt közölte, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök szeptemberben abban állapodtak meg, hogy közös járőrszolgálatuk során az intézkedés alá vont gépkocsik vezetőitől – arra hivatkozva alappal vagy a nélkül, hogy közlekedési szabálysértést követtek el – pénzt kérnek, és cserébe eltekintenek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírság kiszabásától.

Az ügyészség október 19-én egy összehangolt akciót hajtott végre: motozást, kutatást, illetve szemlét tartottak, és az elkövetőktől 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurót foglaltak le. Mindkét elkövető gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, egyikük a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, míg a másik rendőr nem tett vallomást. A terheltek szolgálati jogviszonya lemondással megszűnt.

Az elkövetők terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a büntetési tétel felső határa – figyelemmel a halmazati szabályokra – 12 év – áll a közleményben.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés