A három legfontosabb uniós intézményből kettő, a parlament és a bizottság korrupciós botrányokban érintett, ezekben az ügyben hárítják, egymásra kenik a felelősséget az uniós szereplők – fűzte hozzá a szakember.

Hirdetés

Kifejtette: a magyar soros elnökség időszaka, 2024 második féléve fontos, hisz akár 5 évre meghatározhatja az EU-t. Az EP-választást követően zajlik a frakciók kialakítása, a tisztségviselők és az Európai Bizottság megválasztása, ezért nem mindegy, mely ország abban az időszakban az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.

Pócza István szerint vannak országok, amelyek szeretnék átvenni ezt a szerepet, ők szeretnék meghatározni az EU következő öt évét, ezért akarják elvenni a lehetőséget Magyarországtól, holott a soros elnökség sorrendje évekre előre meghatározott.

Az ügyben még Novák Katalin köztársasági elnök is jelezte: bízik abban, hogy az európai intézményrendszer nem fog jogellenesen eljárni, nem fog az alapvető normákkal, elvekkel, szerződésekkel szembe menni – emlékeztetett a szakértő.

Pócza István szerint vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy Magyarország és Lengyelország nem egyenjogú tagja az EU-nak, a közösség két vagy több sebességes, csak nem írták bele a szerződésekbe.

A szakember úgy vélte: az EP-képviselőket vagy félretájékoztatták, vagy rosszindulat, intrika vezeti őket. Szeretnék magukat újraválasztatni. Baloldali, liberális szavazóiknál pedig úgy tudják magukra felhívni a figyelmet, hogy ők az értékek védelmezői, fellépnek azokkal az országokkal szemben, amelyek szerintük tönkreteszik az EU egységét. Ezzel szemben a valóság az, hogy épp azok teszik tönkre az unió egységét, akik például a soros elnökség rendszeréből kizárnának bizonyos országokat.

Az EP állásfoglalásának nincs jogi kötőereje, nem következik belőle, hogy valóban el fogják venni Magyarországtól a 2024 második félévi soros elnökséget – hangsúlyozta Pócza István.

Korábban írtuk