Hirdetés

Kósa Ádám a videóban emlékeztetett: Márki-Zay Péter a fogyatékos jelzőt pejoratív, sértő módon használta vasárnap esti élő megszólalásában.

„Nagyon nehéz volt megállni, hogy első felháborodásomban ne írjak vagy nyilatkozzak valami erős dolgot, de egy politikus nem viselkedhet megfontolatlanul” – vélekedett, hozzátéve: azóta beszélt érintettekkel, siketekkel, és a fogyatékossággal élő emberek hangot adnak majd – vagy már adtak is – véleményüknek.

Kiemelte: az ilyen minősítésnek nincs helye a közéletben, „nem csak a politikában, sehol!”

A képviselő szerint ebben nincs bocsánat, ez nem kimagyarázható, ezt nem lehet következmény nélkül hagyni.

Korábban írtuk

Márki-Zay Péternek lehetősége lett volna azóta bocsánatot kérni, de nem tette, és a csend, a támogatóinak a csendje „beszédesebb a tegnap elhangzott szavainál is” – fűzte hozzá.

Fotó: Kósa Ádám, Facebook + Márki-Zay Péter, YouTube (szerk.)

„Siketként, fogyatékossággal élő személyként nagyon mélyen érint ez” – közölte Kósa Ádám, aki szerint amióta politikai pályára lépett nem találkozott még Márki-Zay Péternél vállalhatatlanabb emberrel.

Hozzátette: „szégyellem, hogy ilyen politikai ellenféllel kell áprilisban szembenéznünk.”