Kósa Lajos: újjá lehet építeni Magyarországot
A politikus a magyar nép történetét igazi sikertörténetnek nevezte, amelyet Szent István király a magyar keresztény állam létrehozásával alapozott meg.
Kósa Lajos felidézte, hogy a történelem során nem egyszer újra kellett építeni az államot. Ma is ilyen periódusban élünk, és „nem vagyunk kevesebbek (…), mint elődeink, meg tudjuk oldani” – tette hozzá.
„Azt a Szent István által alapított keresztény Magyarországot szervezzük újra, amit őseink (…), s bízhatunk benne olyan sikeresen”, hogy azt ezer év múlva is annak fogják tartani – mondta a politikus, megjegyezve, hogy „amit most csinálunk, az semmiben sem különbözik attól, amit elődeink tettek, bár más körülmények között”.
Kósa Lajos hozzátette: a korábbi állami átszervezések sem voltak problémamentesek, mindig voltak ellenzők, akik „elszaladtak Bizánchoz, vagy a pápához, (…), most meg Brüsszelbe mennek”.
A politikus szerint határozottan, értékeinket, örökségünket megőrizve kell újjáépíteni az országot, hogy „Magyarország továbbra is sikertörténet legyen”. Bár vannak viták, ellentétek, de Szent István ünnepén meg kell fogalmazni közös célunkat, miszerint „hittel, kitartással, munkával az országot újjá lehet építeni, fel lehet virágoztatni” – jelentette ki a Fidesz vezető politikusa.
Kósa Lajos ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, Magyarország politikai-történelmi teljesítményét mindig úgy érte el, hogy integrálódott Európa közösségébe, megosztotta Kárpát-medencei otthonát más népekkel. A magyarságról példát lehet venni ebben – tette hozzá, megjegyezve, „tudatlanságból, rosszindulatból ered, ha rasszistának, idegengyűlölőnek mondanak minket”.
A politikus végül meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar nép nem csak sikeres volt, hanem az is, és az lesz a jövőben is.
Az ünnepi beszédét követően a résztvevők megkoszorúzták Szent István király domborművét.
(MTI)