Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Azt írták, hogy a járvány mindennél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra és mentőkre. „A köszönet mellett fontos az is, hogy életpályájukat kiszámíthatóbbnak érezzék, és anyagilag is érezzék a megbecsülést. Ezért indítottuk minden idők legnagyobb ápolói béremelési programját és januártól jelentős orvosi béremelési program is kezdődik” – emelték ki.

A tárca szerint az elmúlt években a legnagyobb arányú bérnövekedés az egészségügyben ment végbe, és a béremelés ezután is folytatódik. 2021-ben elindul az orvosok átfogó béremelési programja, 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.

Felhívták figyelmet, hogy az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt majd az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak.

A közleményben a jogállási törvény egyik kiemelendő előnyének nevezték, hogy az orvosok bértáblába sorolásakor már nemcsak a közszférában, hanem minden olyan egészségügyi jogviszonyban eltöltött időt figyelembe vesz, amely az orvosok szakmai tapasztalatát gazdagította. Így a külföldön töltött évek is beszámíthatók lesznek a közalkalmazotti jogviszony időtartamába.

Korábban írtuk

Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése is: 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Idén kétszer is volt ápolói béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése – írták.

Hozzáfűzték, az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány. Ezen felül az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forint juttatást is kaptak a veszélyhelyzet alatti helytállásukért.

A kormány arról is döntött, hogy jövőre másfélszeresére, 71,5 milliárd forinttal emeli meg a háziorvosi praxisok finanszírozását. A 2021-es költségvetés összesen közel 140 milliárd forintot biztosít erre a célra – olvasható az Emmi közleményében.