„Szomorú, hogy van egy ilyen oroszbarát kormányunk”, amely az ukrajnai háború okozta helyzetből is „nullára kijött” – értékelte a választás eredményét a politikus az MTI-nek a szavazatok teljes feldolgozottsága előtt, vasárnap éjjel az MKKP budapesti eredményváróján. Mint hozzátette, „a Fidesz ellenzékellenes kampányából egy szó nem volt igaz”, de úgy tűnik, működött.

Hirdetés

Kovács Gergely hangsúlyozta: legjobban a közbeszerzések jelenlegi rendszere zavarja.

„Úgy tűnik, a 3 százalék meglett, és bocs mindenkitől, hogy nem lett 5” – üzent az MKKP szavazóinak a párt elnöke, aki különösen szomorúnak tartotta a Mi Hazánk Mozgalom várható parlamentbe jutását. „Egy ilyen párt, mint a Mi Hazánk, kétszer annyi szavazatot kapott, mint mi, abból az is következik, hogy nekünk is ügyesebbnek kell lennünk” – közölte.

Várakozásai szerint „elfelejthetjük Márki-Zay Pétert mint a magyar politika résztvevőjét, de talán a többiek levonják a tanulságot”.

Kovács Gergely elmondta, a következő önkormányzati választáson igyekeznek majd sok helyre bejutni, amire szerinte potenciálisan esélyük van számos megyeszékhelyen és fővárosi kerületben.

Korábban írtuk