Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a lapnak nyilatkozva „megrendelésként” értékelte, hogy az EBESZ teljes körű megfigyelői missziót küld az április magyarországi választásra.

Hirdetés

Kifejtette, januárban húsz Magyarországon tevékenykedő, Soros György által finanszírozott szervezet tette nyilvánvalóvá, hogy ezt a megfigyelést rendeli meg az EBESZ-től.

Közölte, nem bánják, ha jönnek a megfigyelők, szívesen megmutatnak nekik bármit, nincs titkolnivalójuk, „ármánykodásra sem kell számítaniuk”.

Azt kérte az EBESZ-től: „a létező eljárásrendnek megfelelően objektívan végezze tevékenységét, lehetetlenné téve a kettős mérce használatát”.

Korábban írtuk

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy az áprilisi magyarországi választás – mint minden tagállami választás – nagy hatással lesz az Európai Unió működésére, hiszen a tagállamok demokratikusan megválasztott politikusai azok, akik a legfontosabb szerepet játsszák az unió intézményeinek munkamegosztásában.

Hozzátette: nemcsak Magyarországnak, hanem Közép-Európának is kulcsfontosságú lesz az április választás, ez a 60-80 milliós tömb ugyanis ma már alternatívát képez az unión belül a brüsszeli politikával szemben.

Az államtitkárt kérdezték a Magyar Nemzetben februárban nyilvánosságra hozott Skype-beszélgetésekről, amelyeket több, Soros Györgyhöz kötődő szervezet egy-egy képviselőjével folytattak le. A Demokrata összegzése szerint az interjúalanyok beismerték, hogy valóban kettős mércével mérik általában a jobboldali, polgári kormányzást, ellentétben a szocialista, liberális erők tevékenységével.

Kovács Zoltán a hetilapnak azt mondta, ilyen mondatok nem hangozhatnak el magukat függetlennek, mértékadónak és a társadalmi ügyekért, a felvilágosodásért dolgozó szervezetek vezetőinek, résztvevőinek vagy a velük beszélő újságíróknak a szájából.

Szerinte a magyar kormánynak elsősorban az a feladata, hogy a lehető legtöbb fórumon, felületen értesítse polgárait a valóságról.

Elmondta, bíznak abban, hogy a magyar választók nem ostobák, hazugsággal nem téveszthetők meg és a végén a valóság alapján ítélik meg a Fidesz-KDNP politikai tevékenységének értékét, és döntenek arról, hogy a jövőben is ez a kormány irányítsa-e Magyarországot.