Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Farkas Péter, Kulcsár József és Kovács Ilka, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kutató-mentõ csapatának tagjai a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülõtéren 2023. február 7-én. A héttagú csapat nemzetközi minõsítésû keresõkutyákkal indul a törökországi földerengés helyszínére
Hirdetés

„Nagyon-nagyon büszke vagyok Ilka lányomra, aki keresőkutyájával, Nilával együtt a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulatának tagjaként már úton van Törökországba, hogy segítsék a tegnapi földrengés utáni mentést” – írta a Facebookon kedden este Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Mint a református szeretetszolgálat honlapján olvasható, a 7,8 -as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, ezeken a területeken az utórengésekkel és az újabb földrengéssel együtt – az eddigi adatok alapján – közel 4000 ember halt meg. Az egyik legnagyobb kihívást a romok alá szorult áldozatok jelentik, akik felkutatásában vesz részt az egyik legnagyobb hazai karitatív szervezet.

Törökország Katasztrófavédelmi Szolgálata (AFAD) adatai szerint közel 6000 épület omlott össze, mindeddig több mint 6000 embert mentettek ki alóluk. A mentést tovább nehezíti a fagypont körüli időjárás, így kiemelten fontos, hogy minél előbb megtaláljanak mindenkit, akiket a romok maguk alá temettek. A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulata ezekben a munkálatokban ad támogatást 7 fős csapatával, akiket 3 keresőkutya is segít, nemzetközi minősítéssel.

Az elmúlt 80 év legnagyobb természeti katasztrófájának nevezett tragédia áldozatainak nem csak a helyszínen segít a református szeretetszolgálat. Adománygyűjtésükkel az áldozatokat segítik az átmeneti szállások és az ellátás biztosításával azoknak, akik mindenüket elvesztettek a katasztrófában.

Korábban írtuk

„Az első 48 óra kritikus a mentési akcióban, ezért indítottuk el a kutató-mentő alakulatunkat. Célunk, hogy minél gyorsabban a helyszínre érjünk, és minél előbb bevethessük a kereső kutyákat is. A mostani utunk egyben egy felmérés is, hogy megnézzük, milyen típusú segítségnyújtásra van a legnagyobb szükség, és mi miben tudunk segíteni. Az Úr elhívást adott nekünk, mi pedig szolgálatunk útján teljesítjük azt” – mondta el Juhász Márton az alapítvány ügyvezetője, a csoport operatív vezetője.

A földrengés áldozataiért végzett szolgálatunkat bankkártyával az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán keresztül segíthetnek. Közleményben kérjük tüntessék fel az »Adomány- Földrengés« jelzést. Ezeken kívül a 1358-as adományvonal felhívásával 500 forinttal támogathatják bajbajutott embertársainkat” – írták.