Hirdetés

A dán diplomácia vezetője Magyarországot és Lengyelországot a demokratikus értékek „taposásával”, az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásásának és a média szabadságának megkérdőjelezésével vádolja. Ilyen nyers kijelentést megdönthetetlen tényeknek illene követniük, ám – mint írja – a dán külügyminiszter egyet sem sorakoztat fel, és hallgat arról a nyílt titokról is, hogy saját kormányán belül elszigetelt véleményt képvisel a témában – jegyzi meg Kovács Zoltán.

Kofod állításával ellentétben, aki szerint a jogállamiság „elvontnak tűnhet, de a valóságban hihetetlenül konkrét”, az a legfőbb probléma azzal, hogy a jogállamiságot használják az európai uniós források tagállamok számára történő odaítélésének mércéjeként, hogy túlságosan kétértelmű a kifejezés. Egyszerűen nem helyes, ha a finanszírozás olyan koncepciótól függ, amelyet még nem határoztak meg megfelelően uniós szinten – szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy az elmúlt évtizedben az EU liberális fősodra gyakorlatilag lerombolta a jogállamiság fogalmát.

„Azt hallani, hogy Dánia igazságszolgáltatási rendszereink működésével kapcsolatos aggodalma abban rejlik, hogy a dán export 52 százaléka az EU közös piacára áramlik. (…) Magyarországot sem kell emlékeztetni az EU piacának fontosságára. Mivel exportunk mintegy 79 százaléka az EU tagállamai felé irányul, (…) ezért kiemelkedő fontosságúvá tesszük az európai normák és értékek – köztük a jogállamiság és más elsődleges szempontok- fenntartását” – írja Kovács Zoltán.

Végezetül leszögezi: „Magyarországnak nem érdeke, hogy ezeket a dolgokat veszélybe sodorja a jogállamiság aláásásával, az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozásával vagy a kritikus média elhallgattatásával. Kofod külügyminiszter úr érvelése emlékeztet sok másikra, amivel már korábban jó párszor találkoztunk- sok politika és kevés tény.”

Korábban írtuk