A mai nap a Project Syndicate nevű Soros-blog egy öninterjút közölt saját mecénásával, Soros Györggyel, illetve az ő…

Gepostet von Kovács Zoltán am Montag, 11. Mai 2020
Hirdetés

Kovács Zoltán azt írta: hétfőn a Project Syndicate nevű Soros-blog egy öninterjút közölt „saját mecénásával”, Soros Györggyel, illetve „az ő kedvenc brüsszeli szóvivőjével, a magyarok nagy barátjával”, Guy Verhofstadt-tal.

Kiemelte: a „még véletlenül sem összehangolt” cikkekben Orbán Viktor miniszterelnököt diktátornak és populistának nevezik. Guy Verhofstadt európai parlamenti képviselő pedig a „koronavírus-törvényt Hitler felhatalmazási törvényéhez hasonlítja”.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: „érdekes elképzelés valakit diktátornak titulálni, amiért nem osztja Soros megszállottságát a nyílt társadalom eszméjével kapcsolatban, vagy amiért az Országgyűlés kezébe adja a döntést a veszélyhelyzet végének meghatározására”. Az, hogy ott nem az ő szájuk íze szerinti pártok rendelkeznek többséggel a magyar emberek demokratikus döntése – tette hozzá, kiemelve: „élharcos demokrataként talán illene ennek nagyobb tiszteletet adni ennek a ténynek”.

Korábban írtuk

„Amit pedig ők populistának igyekeznek bélyegezni, azt Abraham Lincoln után úgy lehet összefoglalni, hogy a népből, a néppel, a népért: az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberekért” – szögezte le az államtitkár.

„Eközben Soros a hazájának tekintett Európa eladósítását szorgalmazza örökjáradék kötvény formájában” – emelte ki Kovács Zoltán, aki szerint „jól látható, hogy a spekulánsnak semmi se szent, ha (politikai) haszonszerzésről van szó”.