Fotó: koronavirus.gov.hu (archív)
Hirdetés

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg, és hangsúlyosan szólt az ide látogató védett személyek biztonságáról is.

Hangsúlyozta: az államnak az egyház által szervezett programokkal nincs dolga, de elsődleges feladat az ide látogató mintegy százezer ember biztonságának szavatolása, valamint egyes kulturális programok megszervezése a nemzeti rendezvényeken megismert formában.

Kovács Zoltán beszámolt arról, hogy már több mint egy éve működik egy előkészítő csoport a rendezvénysorozat kereteinek megtervezésére.

A rendőrség négyéves előkészítő munkával felkészült a kongresszus biztosítására – ismertette Kuczik János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka. Közölte: az ide látogató Ferenc pápa személyvédelmét a Terrorelhárítási Központ látja el.

Korábban írtuk

Elmondta, hogy napi kapcsolatban vannak a NEK titkárságával, így az egyházi programok jellegét figyelembe véve tudják biztosítani a helyszíneket, hogy a zarándokok zavartalanul gyakorolhassák vallásukat.

A felkészülés során együtt dolgoztak a Belügyminisztérium rendvédelmi szervezeteivel, az Országos Mentőszolgálattal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal. A vatikáni csendőrség és a svájci gárda munkatársai is több alkalommal jártak Magyarországon – számolt be.

A rendezvények ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, erről a rendőrség a honlapján ad majd tájékoztatást.

A kongresszus a pandémia óta az első világegyházi esemény, így azt igen nagy figyelem övezi – számolt be Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője, hozzátéve: mivel a járványhelyzet miatt sokan nem tudnak személyesen ellátogatni a kongresszusra, az érdeklődők az interneten kapcsolódhatnak be a rendezvényekbe, amelyeket öt világnyelvre tolmácsolnak.

A katolikus mellett más egyházak magasrangú vezetői is részt vesznek a kongresszuson, például Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka is.

Elsősorban a Hősök terén, a Kossuth téren, a Szent István-bazilika előtti téren, valamint a Hungexpón lesznek nagyobb események, így a budapestiek itt számíthatnak nagy számban zarándokok érkezésére.

Mohos Gábor köszönetet mondott minden együttműködőnek, valamint mindazoknak, akik a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában vesznek részt. Beszámolt arról, hogy a Magyar Vöröskereszt száz önkéntessel kapcsolódik be a munkába, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig egy rohamkocsit ajánlott fel, és további több ezer önkéntes jelentkezett segédkezni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy szabadtéri eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni, ezeken a regisztráció csupán arra szolgál, hogy a jelen lévők közeli szektorokban kapjanak helyet. A Hungexpo területén lévő programok várhatóan teltházzal zajlanak majd, akárcsak a Papp László Budapest Sportarénában tartandó ifjúsági esemény.

A kormány korábbi döntése értelmében a rendezvények mentesülnek az általános koronavírus-korlátozások alól.