Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Kovács Zoltán mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Harlan Mandel, a magyar médiatér kormányzati „elfoglalásáról” szóló cikk szerzője az amerikai Media Development Investment Fund (MDIF) vezetője, amely szervezet legalább 16,5 millió dollárt kapott Soros György üzletembertől.

Rámutatott, hogy az alap Magyarországon kizárólag balliberális, erősen kormánykritikus sajtóorgánumokat támogat, és ez jogában is áll, azonban nem kellene úgy tenni, mint ha a médiafinanszírozásban érintett, politikai programmal rendelkező MDIF pártatlan, értéksemleges részvevője lenne a piacnak.

A szervezet támogatta médiacégek azonos platformon állnak a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, sőt egyesek akár azt is mondhatnák, hogy együttműködnek „az információáramlás irányítása és manipulációja” érdekében – írta Kovács Zoltán.

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyarországi médiapaletta sokkalta színesebb annál, mint ahogy azt Mandel láttatni akarja, a legnézettebb televíziós csatorna például messze az RTL Klub, a leglátogatottabb internetes hírportál pedig a kormánypártinak ugyancsak aligha tekinthető Index.hu.

Végezetül kitért arra is, hogy a magyar médiatörvény „teljességgel megfelel az európai normáknak”.