Az Országgyűlés hétfőn újraválasztott elnöke kedden az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: olyan világban élünk amelyben nehéz kiszámítani, hogy milyen jövő vár ránk.

Hirdetés

Az Alaptörvény módosításáról kiemelte: a világ egyik legerősebb atomhatalma áll háborúban a szomszédságunkban, nemzeti érdek, hogy megadják a kormánynak annak lehetőségét, ha gyors döntést kell hozni, ne kelljen a parlamenti procedúrát végigjárni a törvényalkotásnál. A modell ugyanaz, amelyet a pandémia idején alkalmaztak, a korábbi veszélyhelyzeti intézkedés bevált – mondta.
A legfontosabb teendő, hogy azokat az eredményeket, azt a relatív pozíciót, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben elért – beleértve a létbiztonságot, a családok támogatását és az ország biztonságát – meg tudják őrizni – hangsúlyozta.
Ha nem szállunk bele a háborús kórusba, már sokat tettünk, hogy ez a háború minél kisebb áldozatokkal és minél előbb véget érjen – emelte ki Kövér László.
Ami Ukrajnában történik, sokak megállapítása szerint – amivel, mint mondta, „hajlamos egyetérteni” – valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború és előcsatározása egy amerikai-kínai geostratégiai összeütközésnek. Ennek lehetséges következménye, célja nem más, minthogy leválasszák Európát gazdaságilag, politikailag Oroszországról és Ázsiáról. Megakadályozva ezzel, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig egységes politikai-gazdasági térség jöjjön létre. Ez akkora potenciált jelentene, ami mellett az Egyesült Államok „nem rúgna labdába” – fejtette ki Kövér László.
Kitért arra is: az Európai Unió jogi értelemben szilárd, de politikai értelemben még sosem volt ilyen zilált. Értékelése szerint nyíltan kevesen fogalmazzák meg, de ki lehet olvasni azt a brüsszeli törekvést, hogy fel kell számolni a nemzetállamokat.
Azt mondta: 32 éve olyanok vezették a világot és Európát, az európai államokat, akik nagy formátumú, vízióval rendelkező tehetséges politikusok voltak. Akik ma Európát, a nyugati világot vezetik, „rémséges karikatúrái ennek a generációnak” – jelentette ki. Egy részük nem érti még a kérdéseket sem, nemhogy válaszokat tudna adni a kihívásokra, egy részük megzsarolt, megvásárolt, korrumpált, jellemtelen figura, egy részük annak a globális elitnek a haszonélvező résztvevője, amelynek a forgatókönyve szerint történik Európa föderalizálása. Egy részük pedig a régi, idősebb generáció maradéka, akik cinikusan – bár tudják, mit veszítettek – még felveszik a javadalmazást. Nagyon kevesen vannak, akik értik, mi történik, és még kevesebben vannak, akik bátrak, hogy ezt meg is fogalmazzák és szövetkezzenek a hasonló véleményen lévőkkel – fűzte hozzá.
Kitért arra is: a visegrádi együttműködést nem érintette jól, hogy Csehországban és Szlovákiában kormányváltás történt és olyan párt adja a külügyi vezetést, amely nem elkötelezett a V4-ek kooperációja iránt, nem tekinti azt elsőrendűen fontosnak. A háború miatt a korábban erősnek tűnő lengyel-magyar tengely is kicsit vesztett szakítószilárdságából, de az Országgyűlés elnöke nem látja orvosolhatatlannak a problémát, ha visszatérnek a kiindulóponthoz.
Kövér László azt, hogy a kormánypárti szövetség képviselőinél jóval többen, 170-en támogatták a megválasztását, úgy értékelte: „harminc valahány éves hagyomány”, íratlan szabály érvényesült újra hosszabb idő után. Megemlítette: az ellenzék egy részében van indíttatás, hogy visszatérjenek a normális működéshez. Megjegyezte: a baloldali ellenzék nem egységesen vonult ki hétfőn a parlament alakuló ülésén az eskütétel után. Mint mondta, ezt úgy olvassa, hogy 2010 után lehet új fejezetet nyitni az ellenzék és a kormánypártok együttműködésében. Ha az ellenzék erre nyitott, akkor a kormánypártok „hajlanak erre”.
A házelnök ha nem muszáj, semmin nem akar változtatni az Országgyűlés működésében, a Ház vezetésében. Nem indokolja most semmi, hogy hozzányúljanak a házszabályhoz – mondta, de azt nem zárta ki, hogy menetközben felmerül olyan probléma, ami miatt ezt meg kell tenni.
Véleménye szerint a koronavírus-járvány nem zavarta meg a politikai munkát az Országgyűlésben, a törvényhozás nem szenvedett hátrányt.
A pedagógusok és rendvédelmi dolgozók béremeléséről jelezte: 32 éve próbálnak „a halászléből újra akváriumot” csinálni, de nem nagyon megy. Azok, akikkel a béremelést kezdték, most újra a sor végére kerültek. Rövidtávon meg kell oldani ezt a kérdést és újra elő kell venni a jogos bérköveteléseiket, emelni kell a fizetéseket, hogy újra vonzó legyen a pedagóguspálya – közölte.
Értékelése szerint nehéz volt ellenzéknek lenni az elmúlt 12 évben, egyik csoportjuk részese volt az ország tönkretételének, másik részük mindenáron ellent akart mondani. Nem tudták megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, szellemi képességbeli problémák is voltak, vannak az ellenzék sikertelensége mögött – vélekedett.
Kövér László evidenciának nevezte, hogy Áder János már nem államfői minőségében, informális keretek között, de folytassa azt a természetvédelmi munkát, amelyet megkezdett.

Korábban írtuk