Az MTI-nek csütörtökön elküldött házelnöki döntés Gyurcsány Ferenc büntetését azzal indokolta: a DK elnök-frakcióvezetője az Országgyűlés június 14-i ülésnapján napirend előtti felszólalására reagáló Dömötör Csaba parlamenti államtitkár hozzászólását folyamatos bekiabálásokkal kísérte, és ezekkel többször felszólítás ellenére sem hagyott fel.

Hirdetés

„Többször figyelmeztettem a képviselőt, hogy hagyjon fel a magatartásával. Gyurcsány Ferenc azonban ennek nem tett eleget, a figyelmeztetést többször is vitatta, végül miután megkértem arra, hogy felhívásaimat ne vitassa, tekintve, hogy a házszabályi rendelkezések alapján az ülést én vezetem, azt a sértő kijelentést tette, hogy »Elég szégyen ez Országháznak«” – írta szerdán kelt döntésében Kövér László.

A házelnök szerint Gyurcsány Ferenc magatartása kirívó mértékben zavaró volt, és a képviselő közbeszólása egyúttal az ülésvezetés kifogásolását is megvalósította. Ezért az Országgyűlés elnöke Gyurcsány Ferenc fizetésének a képviselő egyhavi tiszteletdíja összegével megegyező mértékű, azaz 2 421 600 forinttal történő csökkentését rendelte el.

Kövér László a Párbeszéd frakcióvezetőjének esetében azért rendelt el tiszteletdíj-csökkentést, mert Szabó Tímea az Országgyűlés június 15-i ülésnapján a napirend előtti felszólalására reagáló Dömötör Csaba parlamenti államtitkár hozzászólása közben felment a szónoki emelvényre és annak külső oldalára, az ülésterem felé kiterítve egy molinót helyezett el. Ezen vörös körben a „FIDESZ” felirat, fölötte a Kínai Népköztársaság zászlajában található csillagok szerepeltek.

Korábban írtuk

A képviselő az ülést vezető elnök felszólítása ellenére sem távolította el a molinót, annak kifüggesztését követően visszatért üléshelyére, így az ülést vezető elnök a fegyelmi eljárás megindítását helyezte kilátásba – írta döntésében Kövér László.

Azt is a hozzátette: az eset miatt az államtitkár felszólalását félbe kellett szakítani, majd miután ismét szót kapott, hozzászólását a képviselő folyamatos bekiabálása kísérte, az ülést vezető elnök ismételt figyelmeztetése ellenére.

A házelnök ezért Szabó Tímea esetében elrendelte a képviselő fizetésének négyhavi tiszteletdíjnak megfelelő összeggel, 9 686 400 forinttal történő csökkentését.