Kövér László a Kovács Béla-szobornál elmondott beszédében azt mondta, hogy a 20. században a magyar államot két alkalommal is túszul ejtette a kommunizmus. Először 1919-ben 133 napra, másodszor 1947-ben, több mint negyven évre.

Hirdetés

Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói – tette hozzá.

Kövér László szerint a nyugati világban napjainkban elharapódzó megdöbbentő keresztényellenesség, az alapvető biológiai, gazdasági és kulturális tényeket tagadó, valóságidegen ideológiák tobzódása, az egyre nyíltabb magántulajdon-ellenesség vagy éppen a politikai terrorcsoportok megjelenése nem más, mint a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete.

A házelnök hangsúlyozta: elődeink áldozata és utódaink reménysége egyebek mellett azt kívánja tőlünk, hogy minden körülmények között védjük meg a közjó, a közhatalom és a nemzeti érdekeink szolgálatába állított államunk demokratikus legitimitását és politikai cselekvőképességét.

Gulyás Gergely: az emlékezés szövetség a múlt, jelen és jövő között

Gulyás Gergely a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen hozzátette, hol máshol lehetne beszédesebb az emlékezés, mint az Andrássy út 60-ban. Fontosnak nevezte, hogy azok akik átélték a borzalmakat, saját személyes szenvedéstörténetüket tegyék a nemzeti emlékezet részévé, tudatosítsák az utánuk következő generációkban, hogy mit kell elszenvedni az embernek az embertelenségben. Továbbá, hogy mekkora érték a jelenlegi magyar társadalom többségének már örökül kapott szabadság.

„Ahogy nélkülözhetetlen az is, hogy a ma még élő elkövetők kiszolgálói, és a gyilkos ideológia mára már átöltöztetett modern százlóvivői is tudják, számukra a mi emlékezésünk újból és újból szembesítést jelent a megmagyarázhatatlannal és a megbocsáthatatlannal” – jelentette ki Gulyás Gergely.

Korábban írtuk