A Magyar Nemzet megkeresésére az olasz kormánypárti Liga szenátora, Simone Pillon elmondta: a magyar miniszterelnök bátorítja az olasz politikusokat. 

Hirdetés

Jó látni, hogy vannak olyan európai országok és kormányok, mint amilyen Magyarországé, amelyek megvívták harcukat a gender és a mainstream ellen. Akiknek van bátorságuk kiállni az igazság és a természet törvényei mellett, és azt állítani, hogy a gyermekeknek joguk van egy anyához és egy apához

– fogalmazott a lapnak a politikus.

Orbán Viktor múlt héten tett hivatalos látogatást a Vatikánban, az április 3-i parlamenti választás utáni első hivatalos útján azonban a magyar kormányfő nemcsak Ferenc pápával találkozott, hanem az olasz jobboldal meghatározó alakjaival, köztük a bevándorlásellenes Ligát vezető Matteo Salvinivel is. A tárgyalások középpontjában olasz lapok szerint Olaszország és Magyarország nemzetközi helyzete és kapcsolatai álltak, különös tekintettel a gazdaságra és a beruházásokra.

Simone Pillon elmondta: az Orbán Viktorral folytatott beszélgetése során a magyar kormányfő emlékeztette arra, hogy a magyar alaptörvény egyértelműen leszögezi: az anya nő, az apa férfi, a gyermekeknek pedig joguk van biológiai nemüknek megfelelő neveltetésben részesülni ideológiai behatás nélkül. 

Korábban írtuk

A szenátor szerint a magyar kormány valójában az olaszok csendes többségének a véleményét is megfogalmazza a nemzetközi közösség felé. 

Az olaszoknak és az európaiaknak még mindig stabil az értékrendszerük, hiába is próbálja az ellenkezőjét beállítani a liberális sajtó

– állítja a szenátor, majd kitért arra is: az  igazság az, hogy az olaszok hisznek a családban és ideológiai behatásoktól függetlenül szeretnék nevelni gyermekeiket.

Mint fogalmazott, a magyar miniszterelnökkel való találkozója még jobban megerősítette harcában, melyet továbbra is elszántan folytat. „Bátorítást és biztonságot jelent számunkra, hogy Orbán Viktor és Magyarország kiáll az élet védelmében és a családok mellett. Abban reménykedünk, hogy Olaszországnak is hasonló kormánya lehet” – mondta Pillon.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el.