❗ Közel 200 millió forinttal támogatjuk a szakmát tanulók pályakezdését az idei évben.♻️ Szükség volt a szakképzés…

Posted by Schanda Tamás on Friday, September 10, 2021
Hirdetés

Mintegy 200 millió forinttal támogatjuk a szakmát tanulók pályakezdését az idén – írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Kiemelte, szükség volt a szakképzés átalakítására annak érdekében, hogy a magyar fiatalok ezen a területen is versenyképes tudásra tegyenek szert, legyen szó akár az oktatók béremeléséről, akár a tanulók ösztöndíjáról. Céljuk a korszerű ismeretek átadása egy megújult rendszerben.

Az államtitkár ismertette, hogy a duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet.

„Nem állunk meg itt, hiszen a tanulók vizsgaeredményüktől függően a sikeres szakmai vizsgát követően pályakezdési támogatást kaphatnak akár 300 ezer forint értékben. Az idei eredmények alapján nagy örömmel láttam, hogy a diákok augusztusban mintegy 2-300 ezer forint egyösszegű juttatásban részesültek, erre pedig közel 200 millió forintot fordítottunk” – fogalmazott az államtitkár.

Korábban írtuk