Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Fülöp Attila hangsúlyozta, minél több olyan fiatalnak szeretnék biztosítani, hogy családban nőjön fel, akik nem lehetnek együtt természetes, vér szerinti családjukkal.

A program emellett azt is szeretné elérni, hogy a gyermekvédelemben nevelőszülőként dolgozók megkapják a méltó társadalmi megbecsülést, továbbá kevesebb emberben keltsenek rossz érzéseket a nevelőszülő és a nevelt gyermek kifejezések – fejtette ki az államtitkár.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arra a törvénymódosításra emlékeztetett, amelyik kimondta, a gyerekeknek lehetőleg vér szerinti, örökbefogadó, vagy nevelőszülői családban kell felnőniük.

„Nincs unalmasabb ház annál, ahol nincs gyermekzsivaj” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

Aláhúzta azt is, a nevelőszülői program segítségével a gyermekek közösséget kapnak, a szülők pedig lehetőséget arra, hogy megéljék a jövőbe vetett reményt, hiszen a gyermeknevelés a jövőről szól.

Harrach Péter egy parlamenti látogatásra hívta a „Lehetetlen nincs” című országos rajzpályázat díjazottjait, akik a rendezvényen vehették át elismeréseiket.

A Befogadlak nevelőszülői program országjárásának utolsó állomásán zenei gálával egybekötött családi nappal várták az érdeklődőket.