Megnyílt a Rabszolgasorsra ítélve című kiállítás csütörtökön Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt. Az emberi erőforrások minisztere, a Gulág Emlékbizottság elnöke az eseményen arról beszélt: közös a múltunk, és közös annak terhe is.– Két diktatúra volt a XX. században: egy barna meg egy vörös; ne a színeket nézzük, hanem azt nézzük, hogy ez egy közös múlt, ez a közös teher – fogalmazott Balog Zoltán. Azt mondta, vigyük együtt ezt a terhet, mert így könnyebb, és tegyük le úgy, együtt, hogy azután szabadabban mehessünk előre és közeledhessünk egymáshoz.

A miniszter kiemelte, a kommunizmus „nem lehet Kelet-Európa, Közép-Európa privát története, ha az marad, akkor nem lesz Európában közös jövő”, akkor „mindig ott lesz a tüske a köröm alatt”, és a kontinens nyugati fele magára hagyja ezt a régiót ennek a negyven évnek az élményfeldolgozásával.

Balog Zoltán arról beszélt: ha voltak is, akik 1945-öt valódi felszabadulásként élték meg, „a többségnek mégiscsak diktatúrából diktatúrába vezetett az útja”, ráadásul az itt élők a választás lehetőségét sem kapták meg, hiszen „róluk mások döntöttek, másutt, titkos-féltitkos paktumokkal; nem mi választottuk a szovjet rendszert, de mi szenvedtük meg”. 

– Annak a mondatnak, hogy nem felejtünk és nem akarunk felejteni a szüleink, a nagyszüleink miatt, csak akkor van értelme, ha nem engedjük felejteni a következő nemzedéket sem – hangsúlyozta az iskolai nevelés fontosságára is utalva a miniszter.

Megjegyezte: a cél az, hogy minél több embernek minél több és mélyebb ismerete legyen ezekről a történésekről, az áldozatok pedig az anyagi mellett erkölcsi elégtételt is kapjanak.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója az eseményen azt mondta, „minél többet foglalkozunk a magunk mögött hagyott évszázaddal, annál kevésbé tudjuk, mi is történt velünk”. Hozzátette, még hozzávetőlegesen sem ismert, hányan voltak elszenvedői, áldozatai a Szovjetunióba deportálásnak, a gulágnak, a kényszermunkának.

Emlékeztetett arra: körülbelül 700 ezer magyar állampolgárt hurcoltak el annak idején, zömüket véletlenszerűen összegyűjtve, hogy betöltsék az előre meghatározott keretet, közülük több mint 300 ezren nem élték túl a szállítás vagy a fogva tartás megpróbáltatásait.

– Ha vagononként száz embert számolunk, akkor egy 350 kilométeres vagonsort képzeljünk magunk elé – szemléltette az elhurcoltak tömegét a főigazgató, hozzátéve, ez egy modern kori rabszolgaság volt, amelyről évtizedekig azt hazudták nekünk, hogy felszabadulás.

Közölte: lehetett volna felszabadítás is, amikor a nácikat kiverték Magyarországról a szovjet csapatok, de amikor itt maradásra rendezkedtek be, kiderült, hogy „nem felszabadításról, hanem egy újabb diktatúra kezdetéről beszélgetünk”.

– Van ok az örömre is, hiszen 25 évvel ezelőtt véget tudtunk vetni ennek a szörnyű időszaknak – tette hozzá Schmidt Mária.

A múzeum előtt fél éven át látható, angol és magyar nyelvű kiállítás korabeli fotók, visszaemlékezések, dokumentumok, levelek bemutatásával eleveníti fel a Szovjetunióba egykor, második világháború idején vagy azt követően elhurcoltak mindennapjait.

MTI