Hangsúlyozta: könnyen háttérbe szorulhatna a nemzetiségek ügye, ha nem volnának olyan fiatalok, akik elkötelezetten működtetik a 13 őshonos hazai népcsoport oktatási, kulturális és önkormányzati intézményeit.

Hirdetés

Soltész Miklós kiemelte: a 2010-es kormányváltás óta hatalmas változás történt ezen a területen. Példaként említette, hogy az alaptörvényben államalkotónak ismerték el a nemzetiségeket, biztosították parlamenti jelenlétüket szószólók és kedvezményes kvóta alapján bejuttatható képviselő révén.

Az államtitkár kitért arra is: a parlamenti jelenlét és a háromszintű nemzetiségi önkormányzatok rendszerének megerősítése biztosítja „a nemzetiségek politikai képviseletét, amire óriási szükség van”.

Hatalmas feladatként, felelősségként, egyben óriási lehetőségként beszélt az intézményátvételekről, amelyekkel, mint mondta, a nemzetiségek többnyire jól élnek.

Korábban írtuk

Megemlítette: 2010-ben 12 intézményt működtettek nemzetiségi önkormányzatok, mostanra azonban ez a szám a nyolcszorosára emelkedett. Megjegyezte, hogy az elmúlt 11 év alatt hatszorosára nőtt a nemzetiségek állami támogatása.

Soltész Miklós kitért arra is: a legfrissebb népszámlálási adatok tanúsága szerint a magukat valamely nemzetiséghez sorolók az átlagosnál nagyobb arányban adtak számot felekezeti hovatartozásról, aminek az a fontos üzenete, hogy az egyházak az ő estükben éppúgy segítik a közösség megmaradását, mint a határon túli magyaroknál.

Az államtitkár kiemelte a mind több pályázó részvételével és egyre növekvő keretösszeggel zajló nemzetiségi civil pályázatokat, majd azt a – 800-nál is több – fiatalt méltatta, aki pedagógushallgatóként részt vett, vagy vesz a nemzetiségi ösztöndíjprogramban.