Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség, a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek képviseletének értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség.

Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből sem lesz se pláza, sem mecset – mondta, hozzátéve: „a mi szenvedélyünk Magyarország”.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta: a mostani kabinet Európa „legkeresztényibb kormánya”.

Semjén Zsolt kitért arra: 2006 óta abszolút többségük van, minden parlamenti, önkormányzati, EU-s választást elsöprő fölénnyel nyertek meg. És így lesz két hét múlva is – jelentette ki.

Az ellenfeleikről szólva azt mondta: ideológiailag szöges ellentétei egymásnak, „posztnácik, neomarxisták, és anarcholiberálisok katyvasza”.

Nincs új a nap alatt – jegyezte meg, hozzátéve: az emberi minőség tekintetében elég egyetlen kérdést feltenni: a kormánypártokat utálják jobban, vagy egymást?

Közölte: megtették, amit 2010 után ígértek, a nemzet közjogi egyesítését, 1,1 millió határon túli magyar kapta meg a teljes jogú állampolgárságot, 2014-ben és 2018-ban is az ő szavazataikkal lett meg a kétharmados többség. Köszönet érte – mondta.

Felidézte a KDNP megalakítását, az „alapítóatyák”, Barankovics István és Varga László alakját, és azt mondta: a KDNP az egyetlen történelmi párt a politikai palettán, hacsak az MSZP nem tartja magát annak. 75 éve alapították a KDNP-t Szálasival szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk „ellene mondani” a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a „faji szocializmus”, mind az osztályszocializmus „embertelen, istentelen és neopogány” – tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendkívül sikeresnek ítélte az elmúlt kongresszus óta eltelt időszakot. Ma Szerbiában, több mint száz év után, nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni – mondta.

Ennek legjobb bizonyítékaként említette, hogy akik nem magyarnak születtek, azok is szeretnének magyarrá válni.

Kitért a magyar kormány kiemelt támogatására, és arra is, hogy néhány éve még elképzelhetetlen volt az, ami a szerb-magyar kapcsolatokban mára megvalósult. Nincs még két olyan nép a térségben, amelynek történelme ennyire „terhelt” lett volna, ennek ellenére a két ország és két nép közötti viszony soha nem volt olyan jó, mint napjainkban. Ha ez így van a szerb-magyar kapcsolatokban, akkor nem Magyarországon múlik, hogy a többi szomszédos országgal nem tud ilyen kapcsolatokat kiépíteni – jelentette ki Pásztor István.

Fontosnak nevezte, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország portfóliójába kerül a szomszédságpolitika és a bővítés.

Az önkormányzati választásokra utalva kiemelte: ez a vajdasági magyaroknak is hihetetlenül fontos, mivel nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek, hogyan alakulnak a testvérvárosi kapcsolatok.

A BOK Sportcsarnokban „Nekünk Magyarország az első!” mottóval rendezett 28., tisztújító kongresszus elején Miklósa Erika operaénekes énekelte el a Himnuszt, majd Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyi államtitkár köszöntette a résztvevőket, akikkel közös szelfit is készített.

Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, I. kerületi polgármester közölte: a kongresszusi küldöttek száma 1809, több mint háromnegyedük pedig regisztrált is, így a tanácskozás határozatképes.

Levezető elnöknek Novák Katalint és Klausmann Viktort, a kormánypártok gyöngyösi polgármesterjelöltjét választották meg a küldöttek.

A Fidesz alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust rendezni.

A legutóbbin, 2017 novemberében újraválasztották a párt elnökévé Orbán Viktor kormányfőt, alelnöknek pedig Novák Katalint, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg a küldöttek.