Cirkuszt és kenyeret, nagy adag pörkölttel – így kezdődött az MSZP kampánya a közelmúltban, amikor tízezer nyugdíjast terelt össze Battonyára, hogy az ingyenebéd mellett meghallgassák Gyurcsány Ferenc számukra összeállított ígérethalmazát. Egy egész ország láthatta, hogyan hatódott meg a 3,5 milliárdos magánvagyonnal rendelkező, alagsori medencével feltuningolt luxusvillában éldegélő kormányfő akkor, amikor kétszobás panelben tengődő édesanyjáról beszélt, aki havonta aggódva figyeli a gázóra állását. Többmilliónyi sorstársa van Gyurcsány mamának, na nem a családi köteléket illetően, hanem ami a mérőállásokat illeti. Kilencszázezer nyugdíjas havonta ötvenezernél kevesebből él, hétszázezer idős embernek pedig negyvenezer forintnál is kisebb összeget hoz havonta a postás. A létminimum összege 56 ezer forint, vagyis 1,6 millió idős ember él ezen szint alatt.

Ahogy 2002-ben, úgy most is a politika játékszerévé válnak a nyugdíjasok – jósolgat Szabó Károly. A 72 éves férfi öt évtizeden keresztül lakatosként dolgozott, most ötvenötezer forintos nyugdíjából éldegél Budapesten egy ferencvárosi panellakásban. Nem titkolja, hogy három évvel ezelőtt a szocialistákra szavazott, döntésének oka a Medgyessy Péter által megígért 19 ezer forint volt. Szerinte jövőre is sokan, ahogy ő is, ismét az alapján választ majd pártot, hogy ki mennyit ajánl az idős embereknek.

– Ebben az országban a legfőbb értékmérő a pénz, hiszen mindenért fizetni kell, a választások is ezen dőlnek el – összegzi tapasztalatát Szabó Károly. Hasonló véleményt fogalmazott meg a hatvanas éveinek közepén járó Rózsika is, akivel egy fővárosi bérház lépcsőházában találkoztunk. Éppen takarított, mint mondta, ezzel egészíti ki az 53 ezres nyugdíját, amit negyvennyolc évnyi munka után kap. Szerinte az ő korosztályának már csak annyi feladata van, hogy csendben elfogadja, amit felülről megszavaznak nekik.

– Most azt mondták, hogy javul a gazdaság, talán nekünk is könnyebb lesz kicsit – mondja Rózsika. Ő még nem csalódott. – A 19 ezret kifizették és lesz 13. havi nyugdíj is, a Gyurcsány meg újabb emelésről beszélt.

– Mennyivel növekedtek a havi kiadásai az ellátáshoz képest? – tesszük fel a kérdést.

– Drágább lett minden, de ez így volt mindig és így is marad – kapjuk a választ, miközben egy újabb lépcsőfordulót mos fel – még hat kanyar hátra van – közli, majd lábával tol egyet a felmosóvödrén és tovább serénykedik.

Ígéretekben nincs hiány, nyolc hónappal a választások előtt Gyurcsány Ferenc öt évre szóló nyugdíjkorrekciós programot hirdetett meg. Eszerint 2010-re 2,6 millió idős ember ellátása évente 51 ezer forinttal nőne. A kormányfő hosszú távra tervező elképzelésének hátterében egyetlen motívum áll, hatalmának megőrzése. Az ötéves terv kitalálása egyetlen dolgot sugall az időseknek, az emelésre csak akkor kerülhet sor, ha a szocialisták az ország élén maradnak. Az ellenzék támogatja a gyurcsányi törekvéseket, csupán annyit kérdez, honnan teremti elő az emelések fedezetét a szocialista párt, miért várt eddig az idősek problémájának orvoslásával, és miért kell öt hosszú évet várni arra, hogy javuljon a nyugdíjasok életminősége. A lemaradás így is óriási. Uniós viszonylatban az átlagnyugdíj Ausztriában 818 euró, közel 200 ezer forint, Németországban 1300-1600 euró, azaz 318 392 ezer forint, hazánkban 63 ezer forint. Az öregségi ellátás átlaga az osztrákoknál 235 ezer forint, míg Magyarországon hatvanezer forint körül van. Regionális összehasonlításban a magyar átlagnyugdíj összege a lengyelnek, mindössze 60 százaléka.

Mit ér az ember hazánkban harminc-negyven, netán ötven ledolgozott évvel a háta mögött? Megbecsüli-e az állam az időseket? Elvárnak-e bármit a társadalomtól? A választ keresve jutottunk el Heves megye egyik kistelepülésére, Rózsaszentmártonba, az Őszirózsa Idős Gondozó Központ lakóihoz.

Juhász István még gyerek fejjel, 1942-ben került csillepucolóként a közeli bányába, majd csatlós – segédmunkás -, végül vájár lett. Huszonöt éven át dolgozott a föld gyomrában, egészen addig, amíg le nem állították a széntermelés. Ekkor 1943 forinttal nyugdíjazták, ma az emelések után havonta 69 ezer forintot hoz neki a postás. Negyed évszázad bányászként, 69 ezres nyugdíjjal… Tavaly nyár óta lett a helyi otthon lakója, az elsők közt költözött be az intézménybe, mint mondta: megunta a magányt és itt biztonságban van. Tizenhat évvel ezelőtt elvesztette feleségét, majd egyik fia is meghalt. Nyugdíjas éveiben egy 600 négyszögöles kertet gondozott, szőlőt termesztett. A betegség azonban ledöntötte lábáról, kiműtötték az egyik hangszálát. Egyedül már nem tudta ellátni a ház körüli teendőket, a kis nyugdíjból pedig nem tudná kifizetni a segítséget.

– A fiam ragaszkodott hozzá, hogy velük lakjam, tíz évig Ausztráliában éltek, kimentem hozzájuk, de három hónapnál tovább nem bírtam, honvágyam volt. Az unokáimmal azóta hazaköltöztek, mégsem lakom velük, hagyom, hogy éljék a saját életüket, jól érzem magam a kortársaim között. A mi időnk már letelt, nem szólunk bele a dolgokba, itt nyugodtan élünk – meséli Juhász István.

Havonta 45 ezer forintot fizetnek az otthon lakói, ezért teljes ellátást kapnak, állandó nővérszolgálatot, orvosi felügyeletet biztosítanak számukra. A kétágyas apartmanokban saját fürdőszoba és konyha is található. Az idős bányász – mint mondta – belenyugodott a sorsába, úgy érzi, nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, ahogy sok kortársa, akiknek havonta választaniuk kell aközött, hogy a gyógyszereiket váltsák ki vagy a számláikat fizessék be.

Hasonlóan vélekedett Márton György is, aki immár egy éve lakótársa Juhász Istvánnak. Gyuri bácsi harminchárom éven át egy 424-es gőzmozdony vezetőjeként dolgozott. A hevesi férfi szinte teljesen magatehetetlen állapotba került az otthonba, több súlyos gyomorvérzése volt, és jobb oldala is hosszabb ideig teljesen béna volt. Ma rendszeresen súlyzózik és képes jobb oldali végtagjait használni a rendszeres kezeléseknek köszönhetően. Örök küzdő, az 1956-os forradalom idején katona volt, a fővárosi harcokban az oroszok ellőtték a lábát. Ebből az időből való a féltve őrzött katonasapka és a lyukas zászló. Egy évvel később határvadász volt a Maros menti fenyves erdőkben. A hetvenes tiszai árvíz idején éjt nappallá téve szállította társaival a homokot a gátakhoz. Most idősen és betegen egy öregotthon lakója. Egy a hárommillióból, akik csak mint potenciális szavazó jelenik meg a politikai élet szereplőinek többsége számára.

Akárcsak Varga László és felesége, Jolán, akik az elsők között költöztek be a gondozó központba. Kényszerből váltak az otthon lakóivá, hiszen az idős férfi nem tudta ellátni szívbeteg, súlyos agyvérzésből felépülő hitvesét. Eladták házukat, amelyért egész életük során dolgoztak, hogy kifizethessék az otthonba kerüléshez szükséges 1,4 millió forintot. Mint mondják, ez az összeg számukra hatalmas volt, de még mindig olcsóbb, mint amit más intézmények kérnek. Varga László szintén a közeli szénbányánál dolgozott a gépüzemben 37 évet és 219 napot. Innen nyugdíjazták 1991-ben, 7582 forinttal. A felesége, a Mátrában a Magyar Tudományos Akadémia üdülőjében dolgozott szakácsként, ma havonta ötvenezer forintot hoz neki a postás. Ebből negyvenötezret fizet ki az otthonnak a teljes ellátásért.

Miután nyugdíjba vonultak férjével, még hét éven át vállaltak napszámot a közeli Abasáron, hogy megéljenek valahogy. Jolán néni szerint, bár nagyon nehéz életük volt, nem szabad panaszkodni, követelőzni, mindent el kell fogadni úgy, ahogy van. Férje nem osztja véleményét, szerinte most tüntetik el az utolsó állami vagyont a privatizációval, mindazt, amit ő és kortársai felépítettek. Varga Lászlónak nehezére esik elfogadni, hogy olyan emberek, akik három évtizede még a mellüket döngették, hogy ők a legnagyobb kommunisták, most vadkapitalista milliárdosként az ország leggazdagabb emberei között vannak.

Sőt közülük Kapolyi László, az egykori bányaminiszter, a szociális bizottság tagjaként még a nyugdíjak alakulásba is beleszólhat. Miközben az országot milliárdosok irányítják, aközben a nyugdíjasok tömegei havonta harmincezer forintból tengődnek. Varga László hozzájuk képest szerencsésnek mondja magát, hiszen azzal, hogy otthonba került, megszűnt a kiszolgáltatottsága. Úgy véli, ha nem költöznek be az otthonba, hosszú távon nem tudták volna kifizetni a megemelt villany-, gázszámlákat. Az idős férfi szerint a kormányzat nem becsüli meg az idős embereket, az általuk elvégzett munkát.

– Azt halljuk, hogy az önkormányzatoknak nincs pénzük az iskolákra, a postákra, mentőkre, miközben milliárdok tűntek el a Kulcsár-ügyben – mondja Varga László. – Nincs értéke a munkának, sem az emberi életnek – teszi hozzá. A feleségét félévente mentő szállítja Budapestre, hogy beállítsák a pészmékerét.

– Előre rettegünk, amikor közeledik az utazás – folytatja Jolán néni -, fél délelőttöt ülünk a telefon mellett, hogy elintézzük a mentőrendelést. Aztán napokat kell várni, amíg a környékről összeszednek egymentőnyi beteget. A legutóbb, amikor mennem kellett, öt órán át ültem a kórház folyosóján étlen-szomjan.

Varga László eközben két levelet mutat, az egyiket az egészségügyi tárcától, a másikat a mentőktől kapta. Azt kérte, hogy elkísérhesse a súlyos beteg feleségét a hosszú útra, hogy tudjon legalább egy pohár vizet adni neki a várakozás alatt. Az illetékesek válasza szerint csak méltányosságból kísérhetné el az idős férfi hitvesét. Erre pedig helyhiány miatt nincs lehetőség. Így nincs más választása, mint reggel buszra szállni, és a mentő után utazni a fővárosba. Varga Lászlót nagyon megviseli az eset, tudja, nem az orvosok tehetnek az egészségügyben kialakult áldatlan állapotokról. Mint mondja, a társadalom nem tiszteli a kort és a munkát.

A politika játékszerei a nyugdíjas emberek? Kritikus tömeg, amely a hatalom megszerzéséhez kell? Érzik ezt ők is, sokan úgy gondolják, ők a társadalom megtűrt tagjai, hatalmas szociális tehertétel a jelenlétük. Nem akarnak a gyerekek nyakán koloncként lógni – foglalhatnánk össze az otthon lakóinak tapasztalatát, ezért adják fel többnyire megszokott életüket, évtizedes munkájuk árán felépített házaikat.

– Az idősek a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai, ez bebizonyosodott 2002-ben, amikor 19 ezer forintért sok ezren szavaztak a szocialistákra. Sokan félelemből most is rájuk fognak szavazni, mert azt gondolják, hogy az öt évre beígért emelést csak akkor kapják meg, ha Gyurcsányék maradnak. Azt már sokan nem veszik figyelembe, hogy a nyugdíjemelések sokszorosát vették vissza a szocialisták az áfaemeléssel, a gáz-, villany-, a csatorna- és a gyógyszeráremelésekkel. Arról nem is beszélve, hogy nem lettek ingyenesek a szívgyógyszerek, a 13. havi nyugdíjt sem egy összegben fizetik ki, hanem heti bontásban, pedig nem ezt ígérték – összegzi tapasztalatait egy rokkantnyugdíjas hölgy. Úgy véli, hogy a nyugdíjrendszer igazságtalanságát csak úgy lehetne kiigazítani, ha a kormány anyagilag és erkölcsileg is megbecsülné azokat, akik dolgoznak, akik végigdolgozták az életüket.

– Ma rengeteg a munkanélküli, aki mégis el tud helyezkedni, azok közül sokan alig keresnek többet, mintha segélyért folyamodnának. Én rokkantnyugdíjasként 31 évnyi munka után 45 ezer forintot kapok kézhez. Az egyik nagy multinacionális cég a közelemben 330 forintos órabérért alkalmazza dolgozóit. Havonta alig keresnek többet 46-47 ezer forintot, és többségük családfenntartó. A társadalom aktív tagjaira hárul az idősek ellátásának anyagi terhe, ma azt halljuk, hogy négyszázezer embernek nincs munkája. Azt hiszem, ezek ismeretében nem teljesítik a szocialisták a legújabb ígéreteiket sem.