Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hat hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, mérséklődött a természetes fogyás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Fotó: ShutterStock.com



Azt írták, hogy az első fél évben 43 ezer 594 gyermek jött a világra, ami 1,8 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma ugyanakkor 9,5 százalékkal csökkent, 62 ezer 978 volt január és június között.
    
A természetes fogyás idén 19 ezer 384 volt, 5833-mal kevesebb az egy évvel korábbinál – emelték ki.
    
Februárban és márciusban többen, a másik négy hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint tavaly. Április-júniusban átlagosan 5 százalékkal visszaesett a születések száma 2015-höz képest.
    
Ami a halálozásokat illeti, a májusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban történt, ekkor az elhunytak száma átlagosan 14 százalékkal csökkent.
    
Mivel a születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mérséklődött – hangsúlyozták.
    
Az év során folytatódott a házasságkötések számának „hosszabb időszak óta tartó figyelemre méltó emelkedése”. Az idén januártól júniusig anyakönyvezett 21 ezer 921 frigy 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Különösen a február-áprilisi növekedés volt jelentős – fűzték hozzá.
    
Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 12,9 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,2, utóbbi 1,4 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 4 ezrelékre csökkent.
    
Ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés a tavaly január-júniusihoz képest.
    
A születések száma régiónként különböző mértékben változott. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön enyhén emelkedett, míg a többi régióban mérséklődött. A csökkenés a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon volt jelentős.
    
Az elhunytak száma mindegyik régióban visszaesett, különösen a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön.
    
A természetes fogyás üteme az összes régióban mérséklődött, a legnagyobb csökkenést az Észak-Alföldön regisztrálták.
    
A házasságkötések száma mindegyik régióban emelkedett, kimagasló mértékben Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön – olvasható a népmozgalmi tájékoztatóban.

(Forrás: MTI, fotóillusztráció: ShutterStock)