A GDP-n innen és túl címmel a nemzeti számla összefüggéseiről, a nem megfigyelt gazdaságról, valamint a rendszer hiányosságairól tartott előadást Murai Bálint, a Központi Statisztikai Hivatal termelési osztályvezetője március 17-én a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

A szakmai prezentáció a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Statisztikai Társaság, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola közös konferenciasorozatát nyitotta, amelynek célja a statisztikai-, illetve ezen keresztül a pénzügyi kultúra javítása, a statisztikai oktatás és műveltség bővítésének elősegítése. Az egyetemista és főiskolás hallgatók a sorozat további előadásaiban többek között az életmód-, a foglalkoztatás- és oktatásstatisztikával, valamint a külkereskedelem-statisztikával ismerkedhetnek meg közelebbről.

„A gazdasági képzés nagyon fontos részét képezi a statisztika. Az együttműködés révén lehetőségünk nyílik más szemszögből bemutatni az egyes területek gyakorlati alkalmazását, szélesítve ezzel hallgatóink módszertani ismereteit. Az előadáson részt vevő hallgatók továbbá bepillantást nyerhetnek a Központi Statisztikai Hivatal mindennapi munkájába is, mely reményeink szerint tovább fokozza majd érdeklődésüket a tudományág iránt.” – mondta Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora, az MST Statisztika-oktatási Szakosztály elnöke március 17-i nyitóbeszédében.

Dr. Laczka Éva, a KSH gazdasági elnökhelyettese az együttműködés kapcsán kiemelte: „A konferenciasorozat előadásain keresztül a jövő pénzügyi szakemberei számos gazdasági-társadalmi probléma statisztikai megközelítésével találkozhatnak majd. A bemutatott módszerek és ismeretek révén későbbi munkájuk során már rutinosan alkalmazhatják majd a statisztika eszközeit komplex problémák megoldásakor. A rendezvénysorozat tágabb értelemben hozzájárul a statisztikai kultúra javításához is”.