A KTK közleményében azt írta: Karácsony Gergely csődbe vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát, Budapestet. Hozzátették: a Városházán Gyurcsány emberei töltik be a legfontosabb posztokat és Gyurcsány adta ki azt a parancsot is Karácsonynak, hogy támadja meg a kormányt.

Hirdetés

„Gyurcsány parancsa az volt: »Nekimegyünk a kormánynak ezerrel», Karácsony pedig most szót fogad Gyurcsánynak” – fogalmaztak a közleményben.

Korábban írtuk

Karácsony: a főváros kedden benyújtja a szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt a keresetét

A fővárosi önkormányzat kedden benyújtja a szolidaritási hozzájárulás rá kiszabott idei mértéke miatti keresetét a Fővárosi Törvényszékhez – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely elmondta: közigazgatási perben szeretnének érvényt szerezni a budapestiek jogainak, mivel a szolidaritási hozzájárulás idei összege 58 milliárd forint, és ez a „sarc” szerintük törvénytelen, mert ennek mértéke 25 milliárddal magasabb, mint azok az állami normatívák, amelyeket a fővárosi önkormányzat kap a kötelező feladatainak ellátásához.

A főváros a keresetben azonnali jogvédelmet kér azért, hogy az államkincstár a per jogerős lezártáig ne emelhesse le a fővárosi önkormányzat számlájáról a vitatott összeget – közölte.

Karácsony Gergely kifejtette, a nemzetközi egyezmények, az alaptörvény és az önkormányzati törvény is kimondja, hogy az önkormányzatok a kötelező feladataik ellátásához állami támogatásra jogosultak és nem lehet elvonni az önkormányzatok vagyonát, tulajdonát.

„A fővárosi önkormányzat zsebében turkál a kormány, amikor 25 milliárd forint saját bevételét elvonja a központi költségvetés céljaira” – fogalmazott.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy szerinte nem igaz, hogy a szolidaritási hozzájárulásból a szegény önkormányzatokat finanszírozzák, hiszen ez a pénz a központi költségvetésbe folyik be, és büdzséből a kormány, valamint a parlament döntése alapján „mindenféle célokat lehet finanszírozni”.

Kiemelte, szó sincs arról, hogy a főváros ne lenne szolidáris önkormányzat: pontosan tudjuk, hogy a nemzet fővárosának lenni óriási felelősség. Ezt a felelősséget érezzük akkor, amikor nem engedjük a „kormányzati megszorítások árnyékában sem”, hogy csökkenjen a budapesti közszolgáltatások minősége, hiszen Budapesten termelik meg a magyar gazdasági teljesítmény 38 százalékát.

A nemzet fővárosa megküzd a bevételeiért a saját és az ország érdekében – mondta Karácsony Gergely.

Kérdésekre válaszolva a főpolgármester elmondta, ha megnyerik a pert, akkor szerinte „kártyavárként omlik össze” az önkormányzati finanszírozás ügye, és akkor a kormánynak újra kell gondolnia a rendszert.

Leginkább annak a kimondását várják a bíróságtól, hogy az önkormányzatok saját bevételeit a kormány nem veheti el – közölte Karácsony Gergely, hozzátéve: nem a költségvetési törvény alkotmányellenességét szeretnék kimondatni, hanem a Pénzügyminisztérium döntésének elmulasztását viszik a bíróság elé.

Szerinte ha megnyerik a pert, akkor az az önkormányzatiság védelmében nagyon fontos előrelépés lesz, és egyben a per tesztje annak is, hogy a „Magyarországon a jogállam még nyomokban kimutatható-e”.

A főpolgármester közölte, a keresetet a Magyar Államkincstár ellen nyújtják be. Bíznak benne, hogy a perben még az idén születik jogerős döntés – mondta, megjegyezve, tudomásuk szerint a bíróságnak 15 napon belül döntenie kell a jogvédelemről.