A közleményben felidézték: az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek. „Ezzel kapcsolatban alapvető körülmény, hogy a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket” – tették hozzá.

Hirdetés

Közölték: az ellenzéki pártok a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék, a kata-adónem bevezetését meg sem szavazták. „Adócsökkentést szorgalmaznak, azonban a jövő évi költségvetéshez összesen 3200 milliárd forint nagyságrendű adóemelési javaslatot nyújtottak be. Emelnék többek közt a társasági adót és a személyi jövedelemadókat is” – sorolták.

Hozzátették: „mindezt súlyosbítva erőteljesen kampányoltak azon szankciók mellett, amelyek az energia-áremelkedések fő okozói, és már most óriási terheket rónak az európai gazdaságra”.

„Ilyen előzmények után hiteltelennek tartjuk a rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezésüket, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta” – írták.

Korábban írtuk