Az ÁSZ keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény szerint minden jelöltnek és jelölőszervezetnek az országgyűlési választást követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.

Hirdetés

Hozzátették: azért, hogy a pártok szabályosan el tudjanak számolni költségeikkel, az ÁSZ tudásmegosztó képzést szervez, amelyre meghívta a választáson részt vevő pártok elnökeit, illetve gazdasági vezetőit.

A képzés célja, hogy hiteles tájékoztatást és támogatást nyújtson a választáson részt vevő pártok elnökeinek és gazdasági vezetőinek a kampánypénzek megfelelő, szabályos és átlátható elszámolásáról. A képzésen kiemelt hangsúlyt kapnak az ÁSZ által a korábbi ellenőrzéseken feltárt, jellemző hibák – írták.

Korábban írtuk