Ezekre és ehhez hasonló kulcskérdésekre kíván válaszolni az ELTE Társadalomtudományi Kara „Kulcskérdések a társadalomkutatásban – etikai dilemmák” címmel rendezett nagyszabású konferenciája 2011. május 26-27-én az ELTE Lágymányosi Campusán. A konferencián a társadalomkutatás közben felmerülő etikai dilemmák kérdéseit járják körül az előadók.

A kétnapos rendezvény során több tucatnyi előadó tárgyal olyan kérdéseket, amelyekbe nap, mint nap beleakad a kutató és beleakadnak a társadalom tagjai is mindennapi tevékenységük során.

A május 26. délelőtt előadásaiból:

Fokasz Nikosz professzor „Szerény szociológia” című előadásában azt állította, hogy a tudomány, s ezen belül a szociológia nem rendelkezhet elegendő tudással ahhoz, hogy a társadalom hosszú távú cselekvéseihez, nagy és hosszú távú társadalmi átalakításokhoz megfelelő alapot szolgáltasson. „Akár a meteorológusok – mondta előadásában a professzor: bármikor megjósoljuk a várható időjárást, csak közben lehetőleg ne változzon semmi.”

A rendszer egésze nem egy gépezet, hanem egy élő organizmus, mely az új jelenségeket, az újdonságokat instabil állapotként, néha válságként éli meg. A magyar GDP és magyar energiatermelés elmúlt 200 éves trendjének elemzése azt mutatja, hogy a világháborús töréseket, az 1990-es rendszerváltozás okozta visszaesést, a 2008-as világválság bekövetkeztét és következményeit nem lehetett akár néhány évvel korábban sem prognosztizálni, így azokat a fejlődési irányokat sem, amelyek például ezeken a területeken bekövetkeztek. A közbeszédben is gyakran hangzanak el olyan mondatok, melyek egy kívánatos jövő felmutatásával – vagy újabban egyre gyakrabban egy riasztó jövőbeni perspektíva elkerülése érdekében – próbálnak rávenni bennünket jelen idejű cselekvésre. Ebben az érvelésben, azt mintegy megtámogatandó igen gyakran jelennek meg szociológiai (még általánosabban társadalomtudományi) megfontolások. Sőt, nem egyszer maga a szakma, a szociológia is el tud ilyen szerepet gondolni magának. Fokasz Nikosz előadásában amellett érvelt, hogy a szociológia egyrészt tárgyának komplexitása, másrészt éppen tudomány mivoltánál fogva nem alkalmas erre az igazoló szerepre.

Somlai Péter egyetemi tanár előadásában a szociológia és szociológusok létező modelljeit vette sorra. A szociológia eleinte feladatának tekintette a Felvilágosodás népszerű eszméjét, s azt vallotta, hogy a világ megismerhető és megváltoztatható. A tudomány, tudás egy másik tézis szerint egyben hatalom. A tudás révén nem nagykorúvá válunk, hanem az arra alapuló tevékenységünkkel egy fegyelmezési folyamatot bonyolítunk. A szociológia egyik kiterjedt modellje a segítő funkció, mely leginkább a tudomány gyógyító, javító gondozási szerepét hangsúlyozza. Ezzel főképp a szociális munkában, az egészségügyben, a városszociológia területén találkozunk. S végül a szociológia egy további megjelenési formája abban definiálható, hogy a társadalmat nem megismerni, hanem megváltoztatni kell. Egyebek mellett a marxizmus is ezt a tézist tekintette magáénak. Ugyanakkor a megváltoztatás nem a szociológia feladata, s az is kimondható, hogy a „marxista szociológia” valójában fából vaskarika. Azok a szociológusi törekvések, hogy „álljunk a társadalmat megváltoztatni szándékozók mellé” létező, ám nem túl sikeres törekvések.

Vidák Zsófia a Társadalomtudományi Kar hallgatója egy esettanulmány keretében mutatta fel, mennyire esetlegesen működik a magyarországi menekültek kezelése. A bicskei kiskorú menekülteket befogadó állomáson eltöltött idő és gyakorlat azt mutatta, hogy nincs Magyarországon olyan integrációs koncepció, amely irányt szabna, hogy mi történjék azokkal a Magyarországra menekült fiatalokkal, akik itt képzelik el a jövőjüket. A befogadó állomásokon felmerült problémák jórészét koncepció és készség hiányában főképp hatáskör-túllépéssel lehet megoldani. Tapasztalatai alapján azokat az egyelőre válasz nélküli kérdéseket fogalmazta meg, vajon egy átlagos munkavállaló – adott esetben egy befogadó állomáson – mennyi szakmai kompromisszumra kényszerül, hogy ne veszélyeztesse a biztos fizetését, valamint, hogy merre tart az európai bevándorlás politika, amely fogódzókat nyújtana a napi, emberekkel folyó munkában.

Prazsák Gergő tudományos munkatárs előadásában tudomány és politika viszonyát vizsgálta. Miközben a tudomány öröknek tartja magát, az igazság meglelésére törekszik, lételeme és eszköze a vita, s eredményeit tekintve nem ismerhet kompromisszumot, a politika ezzel szemben a pillanatban él, igazság helyett a túlélés egyik fő célkitűzése, vita helyett a kinyilatkoztatás áll közelebb természetéhez, és kompromisszumok láncolatából épül fel.

Ideális esetben a tudománynak éppen úgy nincs köze a politikához, mint ahogy a politikának sincs köze a tudományhoz. Tudomány és politika ideális függetlensége a gyakorlatban nem mindig valósul meg. A tudományok művelésének szabadságát olykor a politikai hatalom próbálja kontrolálni, olykor pedig a tudományos eredmények segítik elő a politikai hatalom társadalmi élet feletti egyre nagyobb kontrolljának kiterjesztését.

Majtényi Balázs tanszékvezető egyetemi docens előadásában az alkotmányozás és az erkölcs viszonyával foglalkozott. A demokratikus alkotmányok közös jellemzői: a plurális politikai közösség elfogadása, állam és egyház elválasztása, a politikai nemzet fogalmának elsődleges használata. Így ezek az alkotmányok nem kötelezik el magukat egyfajta erkölcsi elfogás mellett, hanem igyekeznek evilági, zömében a felvilágosodás idején született politikai értékek és szabadságok felsorolásával mindenki számára biztosítani a jó élet megvalósításának a lehetőségét. Ebből adódik az is, hogy gyanakvással kell szemlélni olyan jogtörténeti hagyomány felelevenítését, amely a felvilágosodás előtti korszak szülöttje, illetve autoriter, jogkorlátozásokat tartalmazó korszakok szellemi terméke. A történelmi utalások megfogalmazásakor továbbá nem árt szem előtt tartani olyan közhelyeket, minthogy közös történelmünk máshogy látszik a többség és a kisebbség szempontjából. Olyan alkotmány szolgálhatja tehát egy politikai közösség kohézióját, mely tagjai számára nem korlátozza a jó életre és a boldogságra való törekvés feltételeit, az egyéni választás lehetőségeit. S megteremti a lehetőségét annak, hogy a közösség tagjai között teherbíró politikai kapcsolatok alakulhassanak ki.

Balogh László tanszékvezető egyetemi docens előadásában a pártok és az erkölcs viszonyát vizsgálta, feltéve és megválaszolva azt a kérdést, hogy például azok a kommunista vezetők, akik boldog jövőt és jólétet, a fejlett nyugat lekörözését ígértek óriási tömegeknek, vajon hihették is-e, amit ígértek. Beszélt a pártok és erkölcs kapcsolatáról a kelet-közép-európai „szocialista modellek”-ben. A kommunista jellegű pártok többségének koncepciója s a valóság közti kontrasztot elemezte. A hatalom által hirdetett elvek és a gyakorlat közti ellentmondások politikai felelősség és politikai erkölcs kérdéseit veti fel. Az elvek és a gyakorlat, mint például a jólét ígérete és a napi megélhetési gondok, a közösségi tulajdon és a bürokratikus hatalmi tulajdon, az ún. szocialista erkölcs és a szocialista „uram-bátyám” bárók abszolutisztikus hatalma között feszülő ellentmondásokat.

Előadásában kitért a párt és erkölcs kapcsolatára a demokratikus jogállamokban. A pártok többsége által képviselt jogállami koncepció, azaz a demokrácia (egyenlőség, szabadság) – és a valóság (közpolitikai egyenlőtlenség, politikai korlátozottság) közötti ellentmondásokra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a pártok erkölcsi felelőssége nem megkerülhető.

A „Kulcskérdések” című konferencia 26-án délután, s 27-én egész nap folytatódik.