Mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt, ezért a szervezet nyugodtan elfogadhat külföldről érkező pénzeket – állítja Márki-Zay Péter, az ellenzék korábbi kormányfőjelöltje – írja a Magyar Nemzet. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint lényegesen árnyaltabb a kép, az alkotmányjogász úgy véli, a baloldali pártoknak be kell bizonyítani, hogy nem részesültek külföldről származó anyagi előnyben az MMM-en keresztül, ami nem lesz egyszerű. Tény, az ellenzék kampányát nem csupán a külföldről érkező hatalmas utalások, de az idegen érdekek mentén ténykedő külföldi szakemberek is befolyásolták.

Hirdetés

A Magyar Nemzet által szerdán közzétett videóinterjúban Márki-Zay Péter kijelentette, hogy rájuk nem vonatkoznak a pártfinanszírozás szabályai, mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt, és soha nem „viselkedett” pártként. Ezért szerinte elfogadhatnak külföldről érkező pénzeket, azonban azt tagadta, hogy a választási időszakban, választási kampányra fordították volna az Egyesült Államokból érkező összegeket.

– Amit mi folytattunk, többek között az Action for Democracy támogatásával, az egy, a magyar kultúra megváltoztatásáért folytatott kampány – fogalmazott. 

Márki-Zay úgy gondolja, az nem kiskapu, hogy az összes baloldali párt támogatását élvező miniszterelnök-jelöltként, az általa vezetett szervezet a választási időszakban külföldi pénzekből kampányolt. A politikus továbbá megerősítette, hogy a szóban forgó összegekből a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat cégcsoporthoz is áramlott pénz.

Márki-Zay egyébként a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében augusztus végén számolt be arról, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”. Akkor azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze.

Korábban írtuk

Arra a kérdésre, hogy az amerikai tőzsdespekuláns köztük volt-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk”.

– Már az idei kampány elején súlyos aggályokat vetett fel, hogy a baloldal listavezetője mögött, először a rendszerváltás óta nem párt vagy pártalapítvány állt, hiszen egy egyszerű civil szervezetre megengedőbb pénzügyi szabályok vonatkoznak, mint a pártokra, illetve például az egyesületek esetén nem érvényesül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénzügyi kontrollmechanizmusa – fogalmazott a lap érdeklődésére ifjabb Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász rávilágított, hogy a párttörvény értelmében a párt névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Szerinte tehát a baloldali pártoknak azt kell bizonyítaniuk, hogy az MMM részéről közvetve sem jutottak vagyoni előnyhöz azokból a forrásokból, amelyek külföldről áramlottak az egyesületbe. 

– E körben, bár ez meglehetősen életszerűtlen, hivatalos szakvéleményt az ÁSZ fog nyújtani, ugyanakkor rontja az ellenzéki pártok pozícióit az a tény, hogy a „Csak felfelé” plakátkampány keretében a közös jelölt Márki-Zay Pétert és az adott választókörzet baloldali jelöltjét láthattuk szerte az országban – tette hozzá.

Szerinte az sem segíti az érintett pártok helyzetét, hogy a választásokat követően Hódmezővásárhely első emberét olyan kritikák érték balról, hogy a „pénz, amely a Mindenki Magyarország Mozgalma számlájára érkezett, az hivatalosan is őket illeti”, illetve, hogy a baloldal listavezetője pártalapításra kívánja felhasználni a befolyt pénzeket.

– Cáfolja az MMM szeparált kampányelméletét az a körülmény is, hogy a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport, amely szintén külföldről segítette a baloldalt, kaphatott az MMM külföldről érkező pénzeiből a március végi baloldali sms-botrány vonatkozásában, amely szintén a teljes ellenzék érdekében megvalósuló kampány volt – jegyezte meg. 

A szakember összességében úgy vélte: a hazai történések teljes körű kivizsgálására az Állami Számvevőszéknek, illetve az illetékes nyomozóhatóságnak van hatásköre.

Ifjabb Lomnici Zoltán mindezeken túl felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában PAC-eknek (politikai akcióbizottságoknak), illetve újabban 527-es szervezetnek nevezik azokat a csoportokat, amelyek összegyűjtik és közösen kezelik a tagok és adományozók kampány-hozzájárulásait (akik pénzt adnak ezeknek az alapoknak a kampányokra jelöltek, népszavazási kezdeményezések vagy jogszabályok ellen/mellett). Hangsúlyozta, az ilyen szervezetek működése hazánkban nem normaszerű, ráadásul a titkos pénzek becsatornázása egy politikai kampányba az USA-ban is súlyos büntetést von maga után.

A Magyar Nemzet az elmúlt napokban négyrészes cikksorozatban tárta fel a baloldali kampány külföldi támogatásának mélyrétegeit: kiderült, hogy adatgyűjtő cégtől politikai elemzőkön át, tematikus szakpolitikai NGO-k sorától az aktivistamozgósító szervezetig egy jól megtervezett teljes, „amerikai mintájú” kampányszervezet állt fel. 

A volt amerikai demokrata elnökjelölt-jelölt, a szélsőbaloldali Bernie Sanders kampányfőnök-helyettese és egyik field managere is dolgozott Márki-Zay kampányában, amelyet Soros György spekuláns körei minden lehetséges eszközzel támogattak.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!