Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, illusztráció
Hirdetés

Kunhalmi Ágnes a közelmúltban a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál újságíróknak azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án – az önkormányzati választáson – is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben.

Úgy fogalmazott: október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez.

Közölte: politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése.

Az MSZP megalakulása óta azt vallja, demokratikus forradalom volt 1956, vezetői pedig Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai voltak – jelentette ki.

Hozzátette: visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a XX. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.