Az ellenzéki politikus Balatonlelléről bejelentkezve úgy fogalmazott: az általuk kezdeményezett népszavazás arról szól, hogy a kezdeményezés „nemcsak a szabadstrandokról szól, hanem arról, hogy a fideszes Ner-lovagok és a Ner-oligarchák korlátlanul, nyakló nélkül ne építhessék be a partszakaszokat, és ne tehessék tönkre a tavak környezetét”.

Hirdetés

A Fidesz minden tónál támad, a „Ner-lovagok mindent vinni akarnak”, ugyanaz a tipikus probléma jelenik meg mindenhol – tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes szerint nemcsak az adott önkormányzatokat, hanem az egész országot érinti, hogy a természetes tavaknál mi a helyzet.

„Ha most nem lépünk, akkor még a meglévő szabadstrandokat is be fogják szántani” – hangoztatta.

Korábban írtuk

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, napi téma a Balatonon az emberek között, hogy egyre jobban lopják a tavat a „Ner oligarchái”.

A Balaton közös kincsünk, szeretnénk ezt megőrizni, ezért kérjük az emberektől, hogy támogassák a kezdeményezésünket – mondta.

Komjáthi Imre közölte, ha ma egy háromgyerekes család egy hetet el akar tölteni a Balatonnál, akkor „alsó hangon félmillió forint költséggel” kell számolnia.